Közélet

2024.07.13. 07:00

Bucsuból a fővárosba

A Nemzeti Galériát és a Parlament épületét tekintették meg Budapesten a Bucsuból érkező vendégek.

Horváth Zoltán Szabolcs

A bucsuiak a Parlamentnél

 A Nemzeti Művelődési Intézet (NMI) Petőfiről elnevezett programjában 44 bucsui utazott autóbusszal Budapestre, ahol először a Nemzeti Galériát tekintették meg idegenvezető segítségével. A Vas vármegyei vendégek számára óriási élményt jelentett, hogy élőben találkozhattak azokkal a Munkácsy-, illetve Csontváry-festményekkel, melyeket korábban csak könyvekben, újságokban, avagy a televízióban láthattak. Ezt követően dr. Hende Csaba országgyűlési képviselő meghívására a Parlamentbe látogattak. Ezt a csodálatos épületet is szakértő kalauzolása mellett járhatták be. Itt a program csúcspontját a Szent Korona felemelő látványa jelentette, ami a fiatalokat éppúgy meghatotta, mint az idősebbeket.

 – Köszönetet szeretnék mondani az NMI szombathelyi tagozatának és dr. Hende Csabának a lehetőségért. Remek, értékes és közösségépítő programban volt részünk – mondta Gál Sándor polgármester, hozzátéve: megtekintették a Nemzeti Összetartozás Emlékhelyét is, ahol természetesen megkeresték a „Bucsu” feliratot.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában