Hagyományőrzés

2024.07.14. 11:00

Kaszát fogtak Bükön - 14 csapat vett részt a 33-ik Aratóünnepen - fotók

Az Aratóünnepen nemcsak férfiak, asszonyok, hanem tizenéves legények is kaszát fogtak, vágták a rendet. A kéziaratás hagyományát vitték tovább az elmúlt szombaton Bükön.

Horváth László

Dr. Szalai Gábor atya celebrálta szentmisével kezdődött a 33-ik Aratóünnep Bükön. A Szent Kelemen plébániatemplomban közösen imádkoztak az aratásért, a jó termésért. A mise végeztével a csapatok, az érdeklődők feldíszített lovasfogattal, dotto vonatokkal, Csepel teherautóval, egyénileg vonultak Bükfürdőre. 

Bükön
A helyi gazda, Patthy Sándor táblája volt a betakarítás helyszíne Bükön. 
Fotó: © Cseh Gábor

A Termál téren dr. Németh Sándor köszöntötte a megjelenteket. A város polgármestere hangsúlyozta, krisztusi korba lépett a rendezvény.  Idén 14 csapat jött el, az őrimagyarósdiak egyszer sem hiányoztak.

Nagy dolog ez a mai világban, hiszen a hagyományőrző összejövetelt a rendszerváltás óta, folyamatosan megtartották Bükön.

A megnyitó után a csapatok, a kísérők gyalogosan vonultak át a tér szomszédságában lévő búzaföldre. Ahogy a korábbiakban, így idén is a helyi gazda, Patthy Sándor táblája volt a betakarítás helyszíne. A kaszások, a kéveszedők felsorakoztak, ám az első vágások előtt leesett néhány csepp eső. Aztán az égiek úgy gondolhatták, nem kell ide eső, lesz elég izzadtság a homlokokon – kitisztult az idő.

Bük testvérvárosából, Törökbálintból is érkezett csapat. Kaszásuk, a már nyugdíjas Steer József elmondta, mire kiért a végére, kellemesen elfáradt. Sokat foglalkozott a lovakkal, így könnyen bánt a kaszával. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában