Hétvége

2024.07.14. 20:00

Hyppolit külön sziget a Schneider-villában

Évek óta játszik Kálid Artúr a Kőszegi Várszínház nyári produkcióiban. Idén a Hyppolit, a lakáj címszerepét alakítja. Arról is beszélt lapunknak, miért tartja különösen bátornak ezt az előadást egyre érzéketlenebb, előítéletesebb világunkban.

Vaol.hu

– Pócza Zoltán, a Kőszegi Várszínház igazgatója nyilatkozta: afféle „örökös tagjuknak” tekintik, a Hyppolit címszerepét jutalomjátéknak szánták önnek, ezért tűzték műsorra a darabot. 
– Megtisztelő. Szabadúszó színésznek nincs „saját” színháza, én mégis „anyaszínházamnak” tartom a Kőszegi Várszínházat. Nagyobb elismerés és nagyobb boldogság nem is lehetne, mint hogy újra és újra visszahívnak nyaranta, és ha az ember azt érzi, hogy szeretik, akkor szívét-lelkét odaadja. Amúgy szerencse, hogy csak nemrég tudtam meg: miattam vették elő a Hyppolitot. 
– Ha előbb megtudja? 
– Hamarabb kerülnek rám a súlyok, hogy megfelelek-e a bizalomnak. Óriási lehetőség a szerep, komoly felelősség is, ráadásul különleges feladat, ugyanis szembemegy min­denféle sztereotípiával, előképpel. 
– Hogy érti? 
– Valaki például azt mondta nekem: Hyppolitról egy idősebb és tekintélyesebb figura képe él az emberekben. Pedig talán én vagyok a „rangidős” Hyppolit. Csortos Gyula még nem volt 50 éves, amikor forgatta a filmet. Benedek Miklós 38 esztendősen lett Hyp­polit – és játszotta háromszáz alkalommal – a Játékszín legendás produkciójában. Én augusztusban töltöm az 54-et. 
– Nyilván más összevetésekre is számíthat a korábbi legendás alakítások miatt. 
– Mondhatnám, hogy nem lényeges ez, másfelől meg igenis lényeges, mert nyilván a legjobb az lenne, ha valami olyan érzés alakulna ki a nézőkben: volt két nagyszerű Hyppolit-előd, és most született egy harmadik érvényes Hyppolit. De ezért gondoljon csak bele, milyen bátor a kőszegi koncepció: a kicsit arisztokratikus, kicsit polgári világot idéző előadásban a magas rangú inas szerepét, aki a feltörekvő és műveletlen kispolgárok fölé emelkedik, egy félvér színészre osztják. 

Született egy harmadik érvényes Hyppolit
Fotó: Szendi Péter


– Ez még csak kérdésként sem vetődik föl bennem. 
– Pedig nem evidens meg­közelítés. 
– Számomra viszont természetes. 
– Vannak, akiknek az előítéletesség a természetes. Ez persze távol áll a nyitott és kíváncsi emberektől, ilyenek a kőszegi nézők is, befogadók, lelkesek, támogatók, ez a tapasztalatom az elmúlt évekből, amióta nyaranta itt játszom. A világ azonban egyre érzéketlenebb. Mi mindig reménykedünk, hogy a művészet a szabad asszociációk kreatív és gondolati rendszere, aztán valahogy mégis szembesülünk az újabb és újabb korlátokkal. Ettől függetlenül én nagyon őrzöm a szabadságomat. 
– Egyszer azt mondta: minden szerep kapcsán igyekszik megtalálni az adott figurával közös pontjaikat. A Hyppolitban is felfedezte magát? 
– Azt hiszem, igen. Hyppolit magányos és távolságtartó. Ugyanakkor empatikus. Az együttérző, tapintatos viselkedés csak rá jellemző a szereplők közül, ettől szerethető igazán. Szűcs Gábor színészkollégám még a főiskolás éveinkben azt mondta rólam: olyan vagyok, mint egy nagy barna pók, aki ül a sarokban és figyel. Hyppolit is kicsit ilyen, egy érzékeny megfigyelő. Külön sziget a harsány Schneider-­villában. 
– Nem zavarja, hogy a darabban mindenkinek bőségesen jutnak helyzetkomikumok, de épp Hyppolitnak a legkevésbé? 
– Nagyon szeretek bohóckodni, ezt tudja rólam Őze Áron is, az előadás rendezője. De itt más a dolgom. Hyppolitnak néha úgy kell viselkednie, mintha ott sem lenne, miközben el kell érnie, hogy odafigyeljenek rá. Ennek az állapotnak a megteremtése a szerep egyik legnagyobb kihívása. 
– Emléket állít az előadás Benedek Miklósnak. Megható jelenet, ahogyan ön lemezjátszóról elindítja a „lakájdalt”, amely Benedek Miklós hangján szólal meg. 
– Zavar, amikor egy gyász kapcsán valaki arról kezd beszélni, neki milyen személyes kapcsolata volt azzal, akire emlékezünk épp. Önzőnek, tolakodónak tartom az ilyen hozzáállást. Pedig most belőlem is előjönnek a Micuhoz – így hívta Benedek Miklóst a szakma – kötődő történeteim. Épp olvasom a róla szóló könyvet, nemrég jelent meg, Vajda Katalin írta, és ott arról mesél Micu, hogy Szirtes Tamás osztálya hívta először a főiskolára tanítani. Én voltam a küldöttség egyik tagja, mi kértük fel őt. Fantasztikus pedagógus volt. Később rendezett is engem, például a Tháliá­ban csodálatosan dolgoztunk együtt. Hihetetlen nagy ajándék nekem, hogy a Hyppolit előadásával én magam is tiszteleghetek az emléke előtt. Szívszorító a megemlékezésünk, Benedek Miklóshoz méltóan elegáns. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában