Évforduló

2024.07.05. 19:36

Tizenöt éve város Vép – Az ünnepségen díszpolgári címet kapott dr. Garda Károly - fotók

Várossá avatásának 15. évfordulóját ünnepli idén Vép. A születésnapi alkalmon péntek este kitüntetéseket adtak át. Díszpolgári címet kapott a várostól dr. Garda Károly gyermekorvos.

Tóth Katalin

Fotó: © Cseh Gábor

– Tizenöt éve kapta meg nagyközségünk a városi rangot, amit az első pillanatban el sem akartunk hinni – így kezdte beszédét Kovács Péter polgármester, majd név szerint köszöntötte Varga Gyula korábbi polgármestert, a város díszpolgárát, aki átvezette a nagyközséget a városba és Séfer Sándort, aki a közigazgatási hivatalban segítette ezt a lépést.

Felidézte, hogy miután pozitív értékelést kapott a pályázat, dr. Kiss László professzor, alkotmánybírótól vehették át az oklevelet, Kajtár Ferenc lakatos mester készítette el a város kulcsát, unokaöccse, dr. Kovács Gergely vatikáni közbenjárása segítségével pedig pápai áldást kapott a település. Majd Varga Gyula várossá avatás kapcsán mondott szavait említette: e történelmi mozzanattal „Vép fejlődésre van ítélve”. 

– A jóslat beteljesül, hiszen kiemelkedő fejlesztések valósultak meg az elmúlt 15 évben, és látjuk azt is, hogy milyen irányba mutat a fejlődés. Önkormányzatunk megkapta tavaly a Kiváló Európai Önkormányzat díjat – mondta, és néhány személyes és közösségi mozzanatot sorolt az elmúlt 15 évből. A külföldi kirándulásokat, a tasnnádi testvérvárosi kapcsolat alakulását, a Világ Közepe Fesztiválokat, a hagyományokat, amiket áthoztak a nagyközségi időszakból és a történelmi múltra építő új rendezvényeket, mint a Reneszánsz Forgatag és az Erdődy Napok.

– Amit eddig elértünk, az csak a közösség összefogásával volt megvalósítható. Történelmi léptékben visszanézve Vép mindig haladó település volt, a rendszerváltás óta pedig különösen igaz ez. A lakosság létszáma újra gyarapodó, ami reményt ad arra, hogy a megjövendölt fejlődés a közösség erejével töretlenül folytatódjon – fogalmazott.

Ágh Péter országgyűlési képviselő elsőként a település polgárainak fejezte ki köszönetét, hiszen, mint mondta, ők a másfél évtized útjának, sorsának legnagyobb alakítói, sikerének kovácsai. Utánuk a város építőit üdvözölte, az egykori és jelenlegi polgármestereket, képviselőket, intézményvezetőket, a közért dolgozókat, civil és sport szervezetek irányítóit, egyházi személyeket, akiknek munkája révén Vép lépésről lépésre egy Szombathely melletti nagyobb községből élhető, szerethető kisvárossá, a vasi városok közösségének megbecsült tagjává vált. Majd az elmúlt tíz év, képviselősége idejének közös eredményeit sorolta. Megköszönte az együttműködést Kovács Péter polgármesternek, a testületnek, és sok sikert kívánt a város szolgálatához az újonnan megválasztott polgármesternek, Rózsa Hajnalkának. Folytatódjon a város töretlen fejlődése – ezt kívánta a közösségnek. 

Majthényi László, a Vas Vármegyei Közgyűlés elnöke emléklapot adott át Vép polgármesterének a városi cím elnyerésének 15 éves évfordulóján. Majd vasi települések vezetői köszöntötték a 15 éves várost. 

Az önkormányzat Vép Városért kitüntetésben részesítette a település érdekében munkálkodókat. Az ő tiszteletükre szólt a rendezvénysátorban a Vépi Himnusz. 

Éveken át tartó áldozatos gyermekorvosi tevékenységéért, Vép városért és a gyermekekért végzett önzetlen munkájáért Vép Város Díszpolgára címet adományoztak dr. Garda Károlynak, aki 1991-től napjainkig Vépen látja el a házi gyermekorvosi teendőket. Orvosi tevékenységéhez kapcsolódóan 1992 és 2002 között különböző közszerepléseket vállalt, mint a Vas Megyei Orvosi Kamara elnöke, valamint a Magyar Orvosi Kamara Osztrák referense. 2003-ban létrehozta a Kneipp Egyesületet Bük, Vasvár és Sárvár részvételével, 2008-ban megalapította a Magyarországi Kneipp Szövetséget, aminek elnöki tisztét is betölti. A gyógyításon kívül a fiatalok tehetségének felismerése is szívügye dr. Garda Károlynak. 1977-ben az ő javaslatára jött létre a Tudás Fája Közalapítvány, amelynek a működését azóta is támogatja, hangzott el.

A város érdekében végzett kiemelkedő tevékenységéért Vép Városért érdeméremmel és kitüntető oklevéllel mondott köszönetet a település Galambos Tamásnak és Galambos Balázsnak, a Galambos cégcsoport vezetőinek. 2007 óta működik vépi telephelyük, a logisztikai központ, a kamion terminál és a Mad Mex étterem. A cég folyamatos fejlesztése a kisváros fejlődésére is jó hatással van, így szólt a méltatásuk.

Másodikként Kiss Károlyt szólították, aki a vépi mezőgazdasági középiskola tanáraként dolgozott. Nyugdíjas éveit is aktívan tölti. Az egyházközség is mindig számíthat rá. Szép szavalataival emeli az ünnepek fényét.

Elismerést kapott Kiskasza Balázs is, Vép testvérvárosa, Tasnád tanácsosa, aki a két település kapcsolatának kezdete óta segíti a közös munkát, a vépi delegációk állandó patrónusa. 

Kitüntetést kapott Török Sándor, aki 1990 óta Vép képviselője. Tapasztalataival, üzleti szemléletével és a Török Kft. által nyújtott társadalmi munkákkal segítette Vép fejlődését. Vass Csaba tasnádi festőművész is elismerést kapott. A testvérvárosi kapcsolat fennállása óta már két alkalommal csodálhatták meg képeit a vépiek az itteni kiállításokon. A Petőfi utca végén álló pléh Krisztust ő készítette. A vépi delegációk állandó kísérője és kalauza Tasnádon.

A művelődési ház udvarán felállított sátorban a Vépi Vadvirág Művészeti Óvoda kisgyermekei adtak műsort. Az esten közreműködött a magyar zenetörténet értékeit népszerűsítő és kortárs hazai kompozíciókat is bemutató Erdődy Kamarazenekar. A vendégek között jelen volt mások mellett dr. Kovács Györgyi, a Vas Vármegyei Kormányhivatal Szombathelyi Járási Hivatalának vezetője, Varga Gyula volt polgármester, Csizmadia Fanni, Bozzai polgármestere, Palotás Péter jegyzőt helyettesítő aljegyző, Vép képviselő-testületének tagjai és Erdődy István is. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában