Idén is Kőszeghegyalján ér véget a nyár

2024.08.23. 14:41

Asztalkő Fesztivál – mutatjuk a programokat

Jön a Csík Zenekar, zenél Péterfy Bori, előadást tart Dragomán György és Szabó T. Anna – mindez csak egy vékony szelete annak a színes programkavalkádnak, amellyel a jövő hétvégére készülnek a szervezők. Immáron második alkalommal rendezik meg az Asztalkő Fesztivált – 3 településen 3 napon keresztül, tematikus udvarokban.

Cseh-Egyed Bernadett

Fotó: CSEH GABOR

A tavalyi nagy siker után nem volt kérdés, Vas vármegyében Kőszeghegyalján ér véget a nyár. Pályázati forrás hiányában a Kőszeghegyaljáért Egyesület idén - számos szponzor segítségével, önkéntesek támogatásával - saját maga szervezi meg az Asztalkő Fesztivált. Dr. Balázsy Péter vármegyei jegyző, a szervezet elnöke elmondta: ezúttal három településen, Velemben, Bozsokon, Cákon lesznek programok, a helyszínek sora azonban bővült. A megújult és közelmúltban átadott velemi Stirling-villa és udvarára lesz az egyik központi helyszíne a programoknak, többek között ide kap helyet a gasztro- és gyerekudvar, ide várják a kézműveseket, és itt rendezik be a Vas Vármegyei Érték teret. 

Három településen rendezik meg az Asztalkő Fesztivált
Három településen rendezik meg az Asztalkő Fesztivált Fotó: CSEH GABOR

Két este, két nagy fellépő 

Augusztus 30-án, a rendezvény nyitó programján kőszeghegyaljai származású Fekete Szabolcs Benedek segédpüspök tart szentmisét a Szent Vid kápolnában a VOX Savaria Zenekar közreműködésével, majd a Csík Zenekar ad koncertet Velemben a nagyszínpadon. Ugyanitt szombaton este a Duna Művészegyüttes, majd Péterfy Bori szórakoztatja a vendégeket. 

A villa pódiumszínpadán, a Stirling-villa nagytermében többek között Dragomán György és Szabó T. Anna előadását hallgathatja meg a közönség, de szombaton 11 órára ide várják a vármegye jeles sportolóit, többek között a Párizsi olimpián ezüstérmet szerző Halász Bencét is. A Rákóczi Ferenc utca a népművészetek utcájává változik, az Avar Hotel előtti parkban pedig különböző szakmák mutatkoznak be interaktív bemutató, előadások, játékos feladatok formájában. 

Babaszőnyegtől a pecsétgyűjtésig 

Kővári Réka és a kerekítő foglalkozás nyitja a gyerekprogramok sorát szombaton 10 órakor, majd koncert, bábszínház, könyvbemutató is helyet kap a programok sorában. Szombaton 10-20, vasárnap 10-13 óra között várják ide a család minden tagját: a legkisebbeknek babaszőnyeggel, mond(m)óka-térrel készülnek, a nagyobbak akár az öt helyszínt érintő pecsétgyűjtő játékba is jelentkezhetnek – ismertette a részleteket Spiegel-Szabó Viktória. 

Bemutatkozik a LaciPajtás 

Cákon a pincesor udvara, Bozsokon az egykori pajtaépületből kialakított LaciPajtás ad helyet a programoknak. Banga Anikó, Bozsok polgármestere elmondta: a településen egykor működő mesterségeknek állítanak itt emléket. Terveik szerint nem egy “porfogó múzeum”, hanem egy élettel teli tér lesz ez. Szombaton 17 órakor itt ad koncertet a Kellene Kis Kert együttes, de sült langalló kóstolóra is várják az érdeklődőket.  

Vasi ízek mellé vasi zene 

Ahogy a gasztronómiai udvarba és a kézműves utcába igyekeztek vasi vendéglátósokat, árusokat hívni, úgy a színpadi program többségéről is helyi, vasi fellépők gondoskodnak.

 Az Asztalkő Fesztivál nem titkolt célja  a vasi értékek népszerűsítése 

- emelte ki Varga Albin szervező. Szombaton délután például Folkszínpadon láthatja a nagyérdemű a Bozsoki Dalárdát, az Ungaresca Táncegyüttest, a Kármentő zenakart és az ELTE SEK Szökős Néptáncegyüttest is. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában