Pincesor

2024.08.18. 21:49

Cák is ünnepelte az új kenyeret - fotók

A pincesor kultikus helyszíne adott otthont az ünneplésnek a községben. Cák a február óta tartó programsorozat részeként ismét változatos programokat kínált.

Gombos Kálmán

Fotó: Unger Tamás

A nemzeti ünnepi programokat az új kenyér ünnepe és a kereszténység felvétele köré szervezték Cák községben is, ahol mindig történik valami érdekes. Kiemelten fontos számukra, hogy bemutathassák a helyi értékeiket is. És bár a kovászos kenyér Kőszegről érkezett, a rájuk halmozott finomságok (hagyma, paprika, paradicsom, zakuszka) mind a hegyaljai településen termettek, készültek.

Cák
Süteményekből sem volt hiány Cákon
Fotó: Unger Tamás

Cák sok-sok lehetőséget biztosított a kikapcsolódáshoz

Emellett megmaradtak a hagyományos elemek is a kézműves vásárral, borkóstolóval, múzeumi tárlatvezetéssel, népi játszótérrel. Öt órától a Közöttetek zenekar koncertjét lehetett meghallgatni, akik 2023-ban alakult keresztény fiatalokból a formáció. Céljuk, hogy saját szerzeményeikkel kifejezzék hitüket, Isten iránti szeretetüket.

A megjelentek sokféle program közül választhattak:

  • Pónilovaglás és állatsimogatás Nemesné Horváth Tamarával
  • Népi fajátékok: kosárhinta, lengőteke, csigatekerő,
  • csibepofozó, íjászkodás
  • Easy Base Airsoft fegyver replika bemutató
  • házi ételek kóstolója - birkapörkölt, gulyásleves
  • kovászos kenyér kóstoló különböző feltétekkel

A kézműves vásáron pedig ezek a portékák kínálták magukat:

  • kézműves szörpök, lekvárok - Csejtei Endre
  • házi sütemények - Magdaléna Magműhely
  • kézzel festett fa dísztárgyak - Horváth Edina
  • Ancsurka Kreatív Műhelye - textilből készült dísztárgyak
  • termelői méz - Tömő család / Gencsapáti
  • Zsirai Varróműhely
  • borkóstolás és büfé – Stefanich Pincészet
  • Szukics gyümölcsborok

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában