Egy csepp, ami örömöt hoz

A minap egy egészen döbbenetes dialógusba csöppentem. Két ember mindennapi témákat feszegetett, majd valahogy felmerült a kérdés, hogy kinek mi okoz örömöt a hétköznapokban. Az egyik fél váltig állította, hogy neki aztán semmi sem. Dolgozik, de utálja a munkahelyét. Jó pofát vág a kollégákhoz, de valójában ki nem állhatja őket. Otthon is csak a kötelesség várja. Magyarul nem elég, hogy naphosszat színlel, nincs is semmi, ami feltölthetné a kimerült energiaraktárakat.

 A beszélgetőpartner hitetlenkedve figyelt, és arra próbálta irányítani a lehangoló diskurzust, hogy azért valami hobbit, szabadidős tevékenységet, bármit, kereshetne, ami nem munka, nem kötelező. Az illető hajthatatlan volt, meg amúgy is, minek ilyesmiben gondolkodni, ha egyszer a nap nagy része úgyis megy a kukába?! Teljesen véletlenül váltam fültanújává mindennek, ám abszolút földhöz szegezett. Mert legyenek bármilyen nehezek a terhek, arról csak mi dönthetünk, becsepegtetünk-e egy kis örömöt a napjainkba.

 Egyetlen csepp ugyanis mindent átformálhat. S az a csepp lehet kutyasétáltatás, főzés, sütés, olvasás, zenélés – kinek mi, mert mindenkinek akad valami!