Gyerekek

2024.08.10. 16:00

Fergeteges habparti a séi Gyerkőcfesztiálon - képeken mutatjuk a legvidámabb pillanatokat

Ugrálóóvár, vízi dodzsem, habparti - gyermekparadicsommá változott a séi sporttelep, ahol egészen vasárnap estig tartanak a Gyerkőcfesztiál programjai, sztárfellépők is érkeznek.

Vaol.hu

Fotó: © Cseh Gábor

Fürdőnadrágban, bikiniben érkeztek a kicsik szombat délelőtt a séi sporttelepre, a gyerkőcfesztivál egyik legjobban várt programja minden bizonnyal a habparti volt. Sokak örömére hatalmas lég- és ugrálóvárakat is felállítottak, valamint a vizi dodzsemet is kipróbálhatták a bátor lelkű gyerekek. Közben a bográcsokban, kemencékben már készült az ebédnek való. A Szárföldiek csapata két fogással is készült: a csirkemájas-baconos karajjal és zsebes hússal. Utóbbi lényegében karaj érlelt sajttal, fűszerekkel, hagymával megbolondítva, disznófátyolba csomagolva. Mellé parázsburgonyát kínáltak.  

 

Immáron negyedik alkalommal szervezte meg a fesztivált a települést azzal a céllal, hogy a falunapi programok középpontjában a legkisebbek legyenek. Nagy Róbert polgármester elmondta: az itt élők lelkesedése kitart a program iránt, sokan álltak támogatóként is a rendezvény mellé. Ez azért is külön öröm számára, mert a gyerkőcfesztiválra olyanok is kilátogatnak, akik egyébként nem vesznek részt a falu mindennapjaiban. - Jó lehetőség a találkozásra, ismerkedésre, kapcsolatépítésre- húzta alá. 

A programokat úgy állították össze, hogy a délelőtti és a kora délutáni órák a gyermekeké, az este a felnőtteké legyen. Szombaton este Bereczi Zoltán lép színpadra, vasárnap este zenél a Kozmix együttes. Előtte labdarúgó-mérkőzés, lovas- és kutyabemutató is várja a rendezvényre kilátogatókat.  

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában