2024.08.09. 13:41
Fesztivál-feeling az Ökocentrumban
Két remek zenekar lép színpadra szombaton este a Rába-parti szabadidőcentrumban.
Fotó: Szendi Péter
Minden kétséget kizáróan a nyári zenei kínálat egyik csúcspontja lesz Körmenden az a koncert, melyen Müller Péter Sziámi AndFriends és az Anima Sound System lép majd a világot jelentő deszkákra. A meteorológiai előjelzések szerint kifejezetten jó idő várható szombaton este, így semmi akadálya nem lehet annak, hogy hasonló érdeklődés nyilvánul majd meg a buli iránt, mint amilyen a Bagossy Brothers Company esetében volt.
- Úgy gondolom, hogy ez egy olyan este lesz, ami már a korábbi AlteRába Fesztiválok hangulatát idézheti fel. Müller Péterék a jó barátságunknak köszönhetően szinte minden évben fellépnek nálunk Körmenden, míg az Anima most ad először koncertet az Ökocentrum színpadán. Szerencsére a szúnyogok gyérítése határozottan jól sikerült, így remélhetőleg sokan szórakoznak majd a bulinkon – fogalmazott Hegedüs László főszervező, aki hozzátette: 20 órakor az Anima Sound System, aztán 21.30-kor a Sziámi lép majd színpadra.