2024.08.17. 07:00
Hosszú hétvége legfontosabb tudnivalói Vasból: mikor, hova, mivel mehetünk? - Itt mindent megtalál!
Augusztus 20-a, az államalapítás ünnepe keddre esik. Aki tehette, már a hónap elején előre ledolgozta a hétfőt, így hosszú hétvége elé néz. Egyúttal változnak a menetrendek, a boltok nyitva tartása, és ügyelet lesz az orvosi rendelőkben, gyógyszertárakban is.
Cseh Gábor, CSG, Vas Népe
Fotó: © Cseh Gábor
A vonatközlekedésben a következő változások lesznek: augusztus 18-án és 19-én az ünnepnapi, 20-án a vasárnapi, 21-én pedig már megszokott munkanapi menetrend szerint járnak a vonatok. A MÁV tájékoztatása szerint augusztus 16-tól 21-ig az utasforgalom szempontjából frekventált napokon, a kihasználtabb reggeli és délutáni InterCity vonatok szerelvényei az általános hétvégéken szokásosnál több kocsival közlekednek. A fővárosi tűzijáték után pedig a vonatokat a lehetőségekhez képest több kocsival, két vagy három FLIRT motorvonat-egységgel és KISS emeletes motorvonatokkal indítják el.
A nemzeti ünnep környékén a Volánbusz járatainak közlekedési rendje is módosul: augusztus 18-án vasárnap munkaszüneti napon, 19-én hétfőn szabadnapon, 20-án kedden munkaszüneti napon és a hét első munkanapját megelőző napon (nemzeti ünnepen), 21-én szerdán nyári tanítási szünetes munkanapon, a hét első munkanapján érvényes menetrend szerint indulnak az autóbuszok. Egyes településeken a helyijáratok az általános közlekedési rendtől eltérően közlekedhetnek. Az ünnepi rendezvények miatt forgalmi változásokra, terelésekre is számítani lehet.
Szombathelyen például forgalomlassításra kell számítani 2024. augusztus 20-án, kedden, várhatóan 09.30 és 10.50 között elsődlegesen a Jókai Mór utca és Kálvária utca kereszteződésében. A helyszínen az ünnepség befejezése után áll vissza az eredeti forgalmi rend.
Mivel a hosszú hétvége négy napjából egyetlen, - augusztus 20. - lesz ünnep, a boltok, üzletek többsége ezen az egy napon nem nyit ki.
Az áruházakat érintő járatok szintén ünnepnapi menetrend szerint közlekednek. A boltzár alól kivételt szokás szerint a multik benzinkutas kisboltjai, illetve a non-stop üzemelő, kisebb láncok jelentenek.
A patikák többsége, a kormányablakok és okmányirodák is zárva lesznek a hosszú hétvégén, a trafikok nyitva tartásáról a tulajdonosok döntenek.
Egészségügyi szolgálat Vas vármegyéből:
Ügyeletes patikák a hosszú hétvégén: