Program

2024.08.27. 10:00

Így vesznek búcsút a nyártól Bucsuban

A békaszeri utcabál után újabb közösségi rendezvényt tartanak a településen, ahol a már hagyományosnak mondható módon köszönnek el a nyártól.

Horváth Zoltán Szabolcs

A békaszeri utcabál után egy újabb hagyományos rendezvényre várnak mindenkit

 Nem panaszkodhatnak a bucsuiak, ugyanis szinte futószalagon követik egymást a különböző közösségépítő események a településen. Nyilván szeretnek együtt lenni, mozdulnak az invitálásra – maguk is aktívan részt vesznek mindenben. Ezúttal augusztus 31-én, szombaton tartják meg az önkormányzat szervezésében az évek óta nagy népszerűségnek örvendő Nyárbúcsúztató délutánt. Ezen az eseményen lényegében az összes korosztály megtalálhatja a maga szórakozását. A gyerekekre többek között a mostanában rendkívül népszerű habparti, lovasbemutató, körhinta, légvár, valamint arcfestés is vár (az iskolakezdés előtt még játszhatnak egy nagyot). A felnőttek számára pedig a Parasztolimpia, valamint kötélhúzás jelenthet jó hívószót. 

– A békaszeri utcabál után egy újabb hagyományos rendezvényre várunk mindenkit. Az időpontot gondosan választottuk ki, ugyanis ilyenkor már a legtöbben hazatértek a nyaralásból, az iskolai tanítás pedig még nem kezdődött meg. Ez egy jó lehetőség a szórakozásra és a beszélgetésre is. Tavaly több mint kétszázan vették részt a rendezvényen, reméljük, az idén sem lesznek kevesebben. 

Haller László plébános úr mindenesetre megtisztel bennünket a jelenlétével, még a szentmisét is vasárnap reggelre halasztotta – adott tájékoztatást a nyárbúcsúztatóról Gál Sándor polgármester. Hozzátette: a közös vacsorát ezúttal is tűzgyújtás, tombola és tánc követi a település futballpályáján.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában