Jó, hogy vannak gyerekek

Ebédidő volt, a vendéglátóhely terasza tömve. Tombolt a hőség, mint általában. Egy nagymama türelmetlenül hívta az unokáit a játszósaroktól a terített asztalhoz, építőmunkások kanalazták mohón a frankfurti levest, a fiatalok a mobiljukba feledkeztek, úgy tekerték a villájukra a bolognait. Soványka, nyávogó macska tűnt fel a színen – hirtelen mindenkinek dolga akadt vele. A pincér a lábával taszított rajta, az egyik fiú videózta, a munkások egykedvűen figyelték, a szülők azt mondták, szigorúan tilos etetni. 

A nagymama fölháborodott, ki szoktatta ide. Csak a gyerekek örültek, és hang nélkül összefogtak: ahogy asztaltól asztalig lépdelt puhán, titokban virslit halásztak ki a levesből, és húsos spagettiszálakat nyújtottak neki. Jó, hogy vannak gyerekek.