Közösség

2024.08.25. 12:32

Pikniknap: jókedv, gyerekzsivaj és barátságos emberek Máriaújfaluban - fotók

Jókedv, gyerekzsivaj és barátságos emberek. Így jellemezhető Máriaújfalu közössége, akik a nyárvégi szombaton egymásnak ajándékozták idejüket és energiájukat.

Gombos Kálmán

Forrás: VN

Máriaújfalu: együtt, egymásért. Akár ez a szlogen is elhangozhatott volna a Hársas-tó parti faluban. Családi pikniknapot tartottak a helyi sportpálya mellett, ahol igen nagy létszámban összegyűltek a Szentgotthárd városrészeként ismert kis településen. Pedig többen nyaralás és esküvők miatt hiányoznak is – avat be Czotter András, a Máriaújfaluért Egyesület elnöke, aki a főszervező is egyben. Szépen megmutatja a rendezvény népszerűségét a főzőversenyen induló 11 csapat, akik a négyszáz lelkes közösségből összesen több, mint félszázan jöttek el ide és tüsténkedtek a bográcsok felett. Sőt: nem csak főzés és bogrács, de sütés és tárcsák is akadtak – és persze ennek megfelelően a paletta is jobban kinyílt a lehetőségek előtt… de erről majd később!

Máriaújfalu összetart
Máriaújfalu összetart
Forrás: VN

Máriaújfalu összetart

Napernyők alatt bújnak meg a csapatok, amit teljesen érthető. Augusztus végén járunk, mégis bőven harminc felett jár a higanyszál. Némi folyadékkal persze ezen segíteni lehet, sőt: kell! Ami – ha nem visszük túlzásba – kis plusz jókedvet is kölcsönöz, és hát a párás falú pohárban hidegen habzó sör jó kiegészítője a frissen készült forró étkeknek. Merthogy aztán tizenegy kiváló, sőt: meghökkentően finom szabadtéri remekmű kerül a zsüri elé a tányérokban.

Nehéz a dolga a… zsürinek

Előnyt jelentett a helyi jelleg és a különlegesség, és akadtak ilyenek is: zöldségekkel bolondított raguk, vadétkek, de volt babbal, pacallal és gombával ízesített versenymű is. Az első helyezést végül megosztva a Hasitasi és a Viharsarok együttese vitte el egy „pörkölt dödöllével”, illetve egy „zöldséges sertésragu tócsnival”. Remekelt még a Tóték, a Máriaújfalui Erdőbirtokosság és a Balogh Family csapata is.

Íme, a többi program

Délután egytől arcfestés, csillámtetkó, légvárak, körhinta és fajátékok várták a kicsiket, valamint az Incifinci Gyerekfoglalkoztató Bükről. Négytől pedig habparti! A felnőttek viszont akár lézeres játékokkal is lőhették egymást… és ha életben maradtak, öttől kifulladásig buli várta őket: zene, tánc és büfé.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában