2024.08.16. 07:00
“Élek, pedig elvileg már nem kéne” - a mindig mosolygós Takács Kati harmadszor küzd meg a rákkal
Huszonegy éve annak, hogy az orvosok néhány hónapot adtak neki. Két és fél éve annak, hogy az orvosok egy újabb műtét után azt mondták, nem tudja majd emelni a kezét. Takács Kati ennek ellenére minden nap hajakat szárít és tupíroz, és továbbra sem engedi, hogy megmondják neki, hogy érezze magát. A nevetés a legfőbb gyógyszere, ám valamire még nagy szüksége lenne a teljes élethez.
Cseh Gábor, CSG, Vas Népe
Fotó: © Cseh Gábor
Csinosan, mosolyogva nyit ajtót. A Szily János utcai fodrászszalonban találkozunk, ám ahogy végig pillantok a gondosan ki- és összeválogatott bútorokon, berendezési tárgyakon, egy pillanatra olyan érzésem támad, mintha ide elsősorban beszélgetni, feltöltődni és nem frizurát csináltatni járnának a vendégek. Hogy valójában nem tévedtem nagyot, gyorsan kiderül. – A Takács Kati mindig jól öltözött. Kati mindenkit meghallgat. Sokan így ismernek, és nemhogy nem feltételezik, de elhinni sem akarják, hogy beteg voltam, vagyok – mondja a beszélgetésünk egy pontját. Mi most azért jöttünk, hogy ő meséljen. A mindig csinos, mindig mosolygós Takács Kati. Mert higgyék el, van miről.
Fotó: © Cseh Gábor
“Amit fizikálisan fájdalmat át lehet élni, azt átéltem”
Huszonkét éves volt, amikor szinte egyik napról a másikra Hodgkin-kórral, nyirokcsomórákkal diagnosztizálták. A szombathelyi professzor két hónapot adott neki. Pécsen újabb vizsgálatok, többek között PET CT-k sorozata várt rá, amelyeken kiderült: az egész törzse, beleértve a májat, lépet, tüdőt, vesét, tele van áttétekkel. Mintegy utolsó esélyként saját őssejtes transzplantációt kapott. Akkor úgy tűnt, a kezelés beválik, ám édesanyjának 15 év után visszatért a mellrákja, rá fél évre pedig édesapját diagnosztizálták áttétes tüdőrákkal. Ő feladta a harcot. Katinál pedig mintegy gombnyomásra – így reagál a stresszre – újra jelentkeztek a tünetek. Megkezdődött az újabb harc, kísérleti kezelést kapott, de 2006 decemberében a legidősebb bátyjától kapott csontvelő meggyógyította. –
Volt, hogy nehézfémeket kaptam és nem tudtam különbséget tenni a tegeződés és a magázódás között. Volt olyan szer, amitől elszíneződött a bőröm, és volt csontvelőgörcsöm. Ami fizikai fájdalmat át lehet élni, átéltem
– jegyzi meg, de közben már mosolyra is húzódik a szája. – A kórházban feküdtem, amikor meghallottam a televízióban: ha rosszul érzi magát, mosolyogjon. Hát én kipróbáltam, és bevált, mostanra pedig a részemmé vált –teszi hozzá.
Gyorsan megcáfol, mikor felvetem: a fájdalmat néha bizony jó megélni, feldolgozni, nem e védekező mechanizmus mindez. – Elfogadtam a sorsomat, de ha mosolygok, és úgy állok hozzá, hogy minden nappal jobb lesz, akkor úgy is lesz. Majd így folytatja:
– Sokan nem szeretnek dolgozni, bevásárolni, emberek közé menni, kertészkedni. Én mindezt szeretem, mert évekig tiltva volt. Én a hétköznapi életemet sokkal boldogabban élem meg, annak örülök, hogy lehúzhatom a WC-t, a steril szobában még ezt sem tehettem meg. Én a rossznak is örülök, hiszen még itt vagyok. Élek, pedig elvileg már nem kéne.
“Újabb öt évemet elveszi a betegség?”
A 40. születésnapja után néhány hónnappal, 2021 szeptemberében mellrákkal diagnosztizálták. A korábban kapott kezelések miatt figyelmeztették az orvosok: nagyobb eséllyel lehet emlődaganata. – Megéreztem előre, hogy valami nincs rendben, és amikor kiderült a mellrák, nem azért sírtam, hogy meghalok, hanem hogy nem tudom az életemet a megszokott színvonalon folytatni. Megint öt évemet elveszi a betegség?
Kati két hónap sugárkezelést kapott, elérte, hogy az egészséges mellén is masztektómiát végezzenek egy azonnali rekonstrukciós, helyreállító műtéttel egybekötve. Két és fél év gyakorlatilag tünetmentes, a vérképe tökéletes, gyógyszereket nem szed. A másik mellében lévő expander azonban megnehezíti a mindennapjait. – Olyan, mint egy kosárlabda. Nem mozog semerre, és amikor jobban felhúztam a lábamat, eltörte a bordámat. Hiszem, hogy minden agyban dől el, de ezt az állapotot nem tudom agyban eldönteni – mondja.
Az elmúlt évek megtanították számára azt is: nem lehet mindig ő mindenki tyúkanyója, tudni kell nemet mondani, és tudni kell segítséget kérni, elfogadni. Ennek a lelki utazásnak az eredménye, hogy gyűjtést indított a helyreállító műtétre közösségi oldalon. A szükséges hárommillió forintnak a fele már összegyűlt. A beavatkozásra egyébként TB-alapon 2026 januárjára kapott időpontot.
– Az a diagnózistól számítva újabb öt év betegséget jelentene az életemből, pedig nem is vagyok már beteg. Én csak annyit szeretnék, hogy normál emberként élhessek – zárja történetét a még mindig csinos, mindig mosolygós Takács Kati.
