Ismerd meg a Tökfesztivál vásárosait: Kézzel készült kincsek mögötti sztorik

Akézműveseket, vásárosokat kérdeztem a Tökfesztiválon portékáikról. Mert úgy éreztem, muszáj megkérdezni őket, kicsit elbeszélgetni! Igen sokan közülük ugyanis azt a világot testesítik meg a vásáron, ami miatt alighanem számos látogató érkezik. Vámos Zoltán főispán arra is utalt a megnyitón, hogy az Őrség (és ez a fesztivál is) meghittséget, derűt, hangulatot ad. És egy kis lelassulást a rohanó életünkben: rácsodálkozást egy-egy – máskor talán észre sem vett? – részletre, apróságra. Egy kis tárgyra, szépségre, értékre (ami itt most nem is feltétlenül pénzben mért érték). És az emberi kedvességre, ami már rögtön a jegyárusoknál fogad, és tart bentebb is a vásárban, az Őrségben. Az emberek, a vásárosok mesélnek – szívesen. A zalaszentiváni asszony büszkén jelenti ki, hogy itt minden az ő két keze munkája: minden egyes öltés a hímzett alkotásokon. Nincs és nem is lesz két egyforma. Aztán a fazekasok, naná, hát az Őrségben vagyunk (bár jöttek más tájakról is). Ezt így kell használni, az meg arra való… A vászontáskákat kínáló hölgy, akivel akár egy órát elbeszélgettem volna a természetes anyagokról, a valódi környezetvédelemről és Szalafőről (aminek hímzett „logója” vonzott oda). 

Vagy a Mosonmagyaróvárról érkezett húsfeldolgozók, akiknek saját készítésű finomságaiból egyszerűen muszáj volt hozni… Találkoztam a sajtokat kínáló Eszti nénivel is, aki nem mellesleg Nagyrákos polgármestere, akinek derűje engem mindig melegséggel tölt el… Megszemléltem, melyik fatálka mire jó, és milyen vágódeszkát érdemes venni? Hányféle mézet kínál a méhész és tulajdonképpen: miért éppen ezt a foglalkozást választotta, hogyan, miért lett ő méhész? Másutt az merült fel kérdésként: milyen volt idén a málna- és meggytermés, mennyi szörpöt és lekvárt adott a kert? De az is érdekes, hogy hány fokozatban kínálnak saját készítésű csiliszószt? Sokan tudnának igennel válaszolni arra, hogy megéri-e Szalafőn tíz-tizenkét percet sorban állni frissen készült dödölléért és tökös rétesért. A gyerekek arról mesélhetnének nagy vidáman, fülig érő szájjal, hogy mekkora öröm szalmabálák labirintusában rohangálni, kacagva hemperegni, hatalmas tökkupacon elterülni a szeptemberi napfényben. J obban értékeljük-e az otthoni modern vasalónk gyorsaságát, miután megnéztük Nagyrákoson a tájház szenes példányait? Ki ne lenne kíváncsi, honnan jöttek a „Vas megyei gyerek vagyok” nótásai? Mennyi munka van egy lekvárban vagy csalamádéban – vagy ahogy egy nagyrákosi asszonyka fogalmazott: a „magtól a befőttesüvegig”? Tökfesztivál röviden öszszefoglalva: jövőre, veled, újra, ugyanitt!