Összegzés

2024.09.12. 07:02

Mintegy 90 ezer liter vizet hordott a katonai helikopter a kenyeri tűzhöz

Celldömölkön a szerdai képviselő-testületi ülést követően Vámos Zoltán, a Vas Vármegyei Területi Védelmi Bizottság elnöke tartott tájékoztatót a múlt hétvégén Csönge és Kenyeri térségében tomboló tűzvésszel kapcsolatban. Megtudtuk: mintegy 90 ezer liter vizet hordott a katonai helikopter a tűzhöz.

Polgár Patrícia

Fotó: Cseh Gábor

Elsősorban köszönetet mondott valamennyi, a mentésben részt vevő tűzoltónak és Celldömölk városának is, hogy felajánlották segítségüket a bajba jutott települések számára. A főispán úgy fogalmazott, a tűzvésznél szolgálatot teljesítő tűzoltó és valamennyi segítő igazi hősként viselkedett abban az öt napban.

Több, mint 90 ezer liter vizet
Kocsis Péternek, a Celldömölki Önkormányzati Tűzoltóság parancsnokának is köszönetet mondott Vámos Zoltán
Fotó: Szendi Péter

Elmondta, hogy több mint 1500 ember vett részt a védekezésben. Öt vármegyéből 15 hivatásos és öt önkormányzati tűzoltóságról, valamint 91 önkéntes tűzoltó egyesülettől érkeztek tűzoltók, Komárom-Esztergom vármegyétől egészen Zala vármegyéig, szinte az egész Észak-Dunántúlról. Kint voltak 

  • a rendőrség, 
  • a mentők, 
  • az Őrségi Nemzeti Park és 
  • a Szombathelyi Erdészeti Zrt. munkatársai, 
  • számtalan gazda, 
  • a Vasivíz Zrt., 
  • az E.ON,
  • a Magyar Közút, 
  • az önkormányzatok dolgozói és 
  • civil önkéntesek. 

Nagyságrendileg ezer hektárnyi erdő, bozótos, azaz ezer focipályányi terület lett a tűz martalékává - összegzett.

Szombaton érkezett a katonai helikopter 

Vámos Zoltán, a Vas Vármegyei Területi Védelmi Bizottság elnökeként kiemelte, a Magyar Honvédség is részt vett az oltásban. - Ezzel kapcsolatban sok kérdés merült fel, hogy a Honvédség bekapcsolódása miért akkor és úgy történt, ahogy – fogalmazott, majd hangsúlyozta: 

A védekezés irányítása végig szakmai kezekben volt, nem is lehetett volna másként, a katasztrófavédelem tisztjei fantasztikus munkát végeztek, hiszen sem emberlétben, sem lakóépületekben nem keletkezett kár, és a védekezésben résztvevők sem szenvedtek súlyos sérülést, viszont azt tudni kell, hogy minden napnak megvolt a maga dramaturgiája. A csütörtöki lánggal égés megfékezését követően péntekre az izzó gócpontok megszüntetését tűzték ki feladatul a tűzoltók.

Szombat reggel úgy tűnt, hogy a helyzet minden tekintetben koordinálható, túl vagyunk a nehezén, ám az időjárás úgy döntött, hogy ellenük fordul. A váltakozó irányú, nagy intenzitású szél okozott aznap komoly nehézségeket, újabb lombkorona- és lánggal égéseket, rengeteg füstöt eredményezett, ekkor jött el a pont az eljárásrend szerint, hogy be kellett vonni a Honvédséget, hiszen ekkor már nem lehetett kizárólag földi egységekkel garantálni Kenyeri teljes biztonságát, közvetlen veszélybe került a falu. A katonák komoly részt vállaltak a védekezési munkában

Mintegy 90 ezer liter vizet merítettek a Beledi-tóból 

A Honvédelmi Minisztérium tájékoztatatása szerint két pilóta, két fedélzeti technikus, valamint hat repülő műszaki szakember a H225M típusú helikopterrel érkezett a szolnoki MH Kiss József 86. Helikopterdandár kötelékéből a helyszínre, ahol miután felvették a kapcsolatot a katasztrófavédelmi egységekkel, azonnal megkezdték a tűzoltási munkát. Negyven darab 2,5 köbméteres dobást végeztek el a kétnapi munkájuk során. 

Szombaton a Beledi-tóból számos merítést hajtottak végre, összesen 15 ezer litert borítottak a lángoló területre. A hatékonyság érdekében, most először használt a személyzet tűzoltás közben éjjellátó készüléket, ennek köszönhetően sötétedés után is folytathatták az oltást. Vasárnap már kora reggel megkezdték a munkát, és a nap folyamán a katasztrófavédelmi egységek kérésére aznap 33 merítést hajtottak végre, összesen 76 ezer litert emeltek. A két nap alatt így összesen 91 ezer liter vizet merített a helikopter. 

A helikopter és személyzete még vasárnap éjszaka is a helyszínen maradt, ha újra be kell avatkozni a tűzoltási feladatba, végül hétfő délelőtt települt haza, Szolnokra. 

időben érkezett
A helikopter szombaton és vasárnap is járt a Beledi-tó és Kenyeri között: mintegy 90 ezer liter vizet hordott a lángoló területre
Fotó: Cseh Gábor

Vámos Zoltán arról is beszélt, hogy több fórumon felmerült: Ausztria felajánlott légi segítséget, amit Magyarország nem fogadott el. Ezzel kapcsolatban tisztázta: sem a védekezés irányításhoz, azaz a Katasztrófavédelemhez, sem a Területi Védelmi Bizottsághoz nem érkezett ilyen típusú felajánlás.

mintegy 90 ezer liter vizet
A celldömölki tűzoltók múlt csütörtöktől helytálltak a kistérséget ért tűzesetnél 
Fotó: Szendi Péter

Szavait követően Kocsis Péter, a Celldömölki Önkormányzati Tűzoltóság parancsnoka és Hadászi Zsolt, a Kráter Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnöke számolt be a tűzoltás során szerzett tapasztalatairól - arról külön cikkben számolunk majd be.

A tűzvész után több videó is készült a leégett tájról. 


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában