Sajtóközlemény

2024.09.15. 14:20

Mi várható a Rába vasi szakaszán? - Az Országos Vízügyi Főigazgatóság tájékoztatott

Több mint félezer vízügyes érkezett a védekezéshez az északi és nyugati országrészbe, 30 műszaki irányító pedig az önkormányzatokat segíti - tudtuk meg az Országos Vízügyi Igazgatóság vasárnapi közleményéből. A Rába vízügyi helyzetéről is írtak.

Gombos Kálmán

Fotó: Szendi Péter

Folyamatosan érkezik az átvezényelt több, mint félezer szakember a leginkább veszélyeztetett vízügyi igazgatóságokhoz, hogy az állami védvonalakon vegyenek részt az árvízvédelmi munkában. Az önállóan védekező települések támogatására pedig 30 műszaki irányító foglalta el a szolgálati helyét vasárnap délelőtt. A vízügy folyamatosan egyeztet a társszervezetekkel is a szükséges segítségről - írták sajtóközleményükben, amiben a Rába folyóra is kitértek.

Rába
Vasárnap jobb a helyzet a Rába vasi szakaszán, mint azt pénteken és szombaton az előrejelzések alapján várták 
Fotó: VN-Archív/SZP

Boris a mediterrán ciklon mozgása bizonytalan

A fölöttünk lévő Boris, a mediterrán ciklon miatt továbbra is rendkívül esős az időjárás a Duna vízgyűjtőjén, elsősorban az Alpok északkeleti és a Kárpát-medence nyugati, illetve északi részén, és ez várhatóan így lesz az előttünk álló napokban is. A ciklon mozgása és alakulása azonban nagyon bizonytalan, a legkorszerűbb előrejelző eszközök prognózisait is képes felülírni, ezért kiszámíthatatlan, hogy a várható csapadék az egyes részvízgyűjtőket milyen mértékben érinti. Az elmúlt 24 órában a legtöbb eső a Bécsi-medencére esett, ráadásul a vártnál jóval jelentősebb mennyiség, ugyanakkor más vidékeken alulmúlta az előrejelzettet. Hétfőn ugyanezeken a területeken várható további jelentős csapadék, majd előreláthatólag a zóna nyugatabbra, tehát a Felső-Duna vízgyűjtője fölé helyeződik át.

Mi várható a Rába vasi szakaszán?

Ami a hazai területeket illeti, az éppen aktuális meteorológiai előrejelzés alapján a következő hat napban a Lajtán akár a valaha mért legmagasabb értéket megközelítő, míg a Rábán és a Murán a II. fok szintje körüli tetőzésekre számítanak. Budapesten az alsó rakpartot a jövő hét kedden érheti el a víz - tudatta az Országos Vízügyi Főigazgatóság lapunkkal.

Vasárnap délelőtt Szentgotthárdon jártunk, ott Huszár Gábor polgármester adott tájékoztatást, részletek itt. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában