Szépségverseny

2 órája

Ezek voltak a Miss Universe Hungary szombathelyi nyertesének első szavai győzelme után

Dr. Kenéz Nóra nyerte szombaton a Miss Universe Hungary döntőjét, így vasi lány képviselheti Magyarországot november 16-án Mexikóvárosban a világversenyen. A szépségkirálynő meghatottan nyilatkozott győzelme után.

Vaol.hu

Fotó: VN/Dr. Kenéz Nóra

Mint arról korábban írtunk, szombat este immár 73. alkalommal rendezték meg a Miss Universe Hungary döntőjét, amit a Szombathelyről induló, gyógyszerészként végzett dr. Kenéz Nóra nyert meg. 

Miss Universe Hungary
A Miss Universe Hungary győztese dr. Kenéz Nóra 
Fotó: VN/Dr. Kenéz Nóra 

A Carreer Brand Managment hétfői sajtóközleményéből megtudtuk azt is: a döntőben résztvevő versenyzőket olyan rangos zsűritagok értékelték, mint dr. Özer Nóra versenyigazgató, Hajós István az Egy Lépéssel Több alapítvány alapítója, valamint Király Beáta divattervező, akinek a ruháit a 2024-as Miss Universe versenyzői viselhették. Hajós István, a zsűri elnöke, a felkészülés során elárulta, milyen szempontokat vettek figyelembe a döntés meghozatalakor: 

Számomra nagyon fontos, hogy egy szépségkirálynő érett, komplex személyiség legyen. Önmagában nem elég, ha valaki szép; intelligenciával is rendelkeznie kell. Úgy szoktam fogalmazni, hogy a szépségkirálynő fején a korona az intelligencia – ez emeli ki a többiek közül

– mondta Hajós István.

A Mexikóvárosban megrendezendő világversenyen képviselheti Magyarországot dr. Kenéz Nóra 
Fotó: VN/Miss Universe Hungary

Meghatottan beszélt érzéseiről az új szépségkirálynő 

A döntő izgalmas és szoros versenyt hozott, hiszen 12 gyönyörű és tehetséges hölgy küzdött a koronáért és az esélyért, hogy hazánkat képviselhesse a világ színpadán. A november 16-án, Mexikóvárosban megrendezésre kerülő világversenyre való kijutás lehetősége még nagyobb súlyt adott a megmérettetésnek.  

A frissen megkoronázott szépségkirálynő, dr. Kenéz Nóra meghatottan mesélt érzéseiről és a verseny során átélt élményeiről: 

Még fel sem fogtam rendesen, úgy gondolom ez holnapra fog beütni amikor realizálom, hogy milyen rövid időm van felkészülni a világversenyre. Abszolút becsülettel fogok készülni mentálisan, lelkileg, fizikálisan és méltó képpen fogom képviselni Magyarországot

 - kezdte a 2024-es Miss Universe Hungary győztese. Dr. Kenéz Nóra hozzátette: 

Jelenleg azt érzem, hogy nagyon hálás vagyok. Annyi jó lelkű lány volt itt a versenyen, akikkel jó barátságot is ápolok és az, hogy én lettem a királynő az akkora kiváltság, hogy tényleg fel kell érjek ehhez a feladathoz

- zárta szavait a 2024-es szépségkirálynő. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában