Fejlesztés

2024.09.08. 21:52

Útfejlesztés koprodukcióban Kőszegen

A Szőlőskert utcai útfejlesztésről is döntött a képviselő-testület a legutóbbi ülésen. Az utca útépítésben érintett lakói a beruházás megvalósítására a becsült költségvetésből összesen bruttó 10 milliót vállalnak.

Tóth Katalin

A Szőlőskert utca lakói még 2022-ben azzal a kéréssel keresték meg az önkormányzatot, hogy útfejlesztést – a jelenlegi murvás útburkolat helyett aszfaltos útburkolatot – szeretnének. Az önkormányzat költségvetésében nem állt rendelkezésére saját forrás a beruházás megvalósítására, de a tervezési és engedélyezési költségeit biztosította és az utca út- és csapadékvíz engedélyes terveit elkészíttette. Az engedélyezési eljárás még abban az évben megindult, az építési engedély 2022. november 26-án jogerőre emelkedett. A beruházás jelenlegi, tervezői becsült költsége bruttó 20,2 millió forint – ismertette az ülésen Fekete Balázs fejlesztési irodavezető. Majd azzal folytatta: az utca telektulajdonosai a beruházás megvalósítására a becsült költségvetésből összesen bruttó 10 millió forintot vállalnak. A testület hozzájárult a beruházás megvalósításához azzal, hogy az önkormányzat a fennmaradó részt – de legfeljebb 11 millió forintot – a 2024. évi költségvetéséből átcsoportosítással biztosít. Új aszfaltburkolatot és padkát kap az út, a költségvetés tartalmazza a Királyvölgyi út felőli szakasz jelenleg rendezetlen csapadékvíz-elvezetését is. A 2-es számú körzet képviselőjeként Csiki István érintett a felújításban. Példásnak nevezte a lakók hozzáállását, és az ülésen annak adott hangot: az elmúlt időszakban lezúdult csapadék a hegyaljai utcákat érintette, így nagy szükség van a felújításra. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában