Helyi közélet

2024.09.15. 23:23

Vállalkozói est lesz kedden Jákon

Szeptember 17-én különleges esemény várja a helyi és Ják környéki vállalkozókat, amelynek célja, hogy együtt találják meg a választ az üzleti élet kihívásaira. A vállalkozói est házigazdája Kecskés Andrea életvezetési tanácsadó lesz, vendége pedig Elek István közgazdász, vállalkozó.

Gombos Kálmán

A vállalkozói rendezvény fókuszában a közös tanulás és tapasztalatcsere áll. De ennél többről is szól: kiemelt figyelmet kap az emberi és lelki oldal, hiszen a siker alapja, hogy az ember összhangban legyen vállalkozásával és saját belső értékeivel, erőforrásaival.

Vállalkozói est lesz kedden Jákon
Vállalkozói est lesz kedden Jákon
Fotó: Kecskés Andrea

Vállalkozói utak és célok

Ezen az estén az Ady Endre Művelődési Házban lehetőség nyílik arra, hogy a résztvevők ne csak szakmai tanácsokat kapjanak, hanem megtalálják a saját útjukat, amely összhangban áll személyes céljaikkal és vállalkozásukkal. A jövőbeli tervezett tematikus estek a vállalkozók igényei szerint alakulnak majd, vendégelőadók segítségével konkrét üzleti témák kerülhetnek terítékre – legyen szó marketingről, pénzügyekről vagy a vállalkozói lét mentális kihívásairól.

Az est nemcsak az üzleti növekedésről szól, ad arra is, hogy a helyi vállalkozók egymással is kapcsolatokat építsenek, támogató közösséget hozzanak létre, és olyan együttműködések alakuljanak ki, amelyek mindannyiuk sikerét segítik elő – mondta el Kecskés Andrea.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában