A nyitottság különös varázsa

Valljuk meg, nehéz vitába szállni az efféle (nyitottság elleni) véleménnyel. Talán a COVID óta még romlott is a helyzet, bár az is igaz, hogy például a falusi kocsmák sorozatos bezárása már mutatta a helyzet állapotát azelőtt is. Ehhez mérten alaposan meghökkenhet a Kedves Olvasó, ha Szombathely egyik kiemelten forgalmas és fontos útján megpillant nem is egy, de mindjárt két, ráadásul szomszédos házat. Az évtizedekkel ezelőtti világ köszönt vissza: két, nagyjából Kádár-kocka családi ház – kerítés nélkül!

Amikor még természetes volt a nyitottság

…Ami évtizedekkel ezelőtt teljesen természetes volt. Mint ahogy az is, hogy csengetés nélkül mentem be a barátomhoz vagy osztálytársamhoz. Legfőképpen ennek oka a hiányzó csengő volt faluhelyen… De úgy ment át a szomszédasszony is kölcsönkérni a mákdarálót vagy két tojást. És egymásra sokkal gyakrabban nyitottak az akkoriak ajtót, mint manapság. Persze, szidhatjuk a kütyüket, az internetet vagy – ha visszamegyünk kicsit időben – a televíziót és a Dallas-t. De hogy senki nem panaszkodott bezárkózott világról, az is bizonyos.

Ennél a két említett háznál takaros porták, pázsit, virágágyások és függönyök bizonyítják, hogy mindkettő lakott. És láthatólag senki nem rabolta ki, tette tönkre őket. Bevallom, a múltra visszaemlékezés szele suhintott meg, látva őket… És egy kis csendes öröm a békés házak láttán. Kívánok nekik további sok békés évet – és hittel hiszem, hogy elég gyakran meglátogatják a szomszédjukat…