Proletár földek, dűlők

Ez utóbbi esetekben a proletár nem egy személynek, hanem egy földterületnek a neve. Ha arra gondolunk, hogy a nevek az 1945 utáni kommunista érában születtek, vagy esetleg még korábban, az 1919-es Tanácsköztársaság idején, rossz úton járunk. Minden pontosan adatolható. A földrajzi nevek eredetét kutatva sokat megtudhatunk a magyar történelemről. Ebben az esetben spontán névadásról van szó, de kiindulópontként mégis egy jogszabályt kell említenünk, az 1920. évi XXXVI. törvényt. A két világháború között több olyan rendelkezés született, amelyik a szociális feszültségeket szerette volna enyhíteni. Az első ilyen Teleki Pál 1920 júliusában megalakult kormányához kapcsolódik, amelynek földművelésügyi minisztere a kisgazdapárt akkori elnöke, Nagyatádi Szabó István volt. Az általa kidolgozott tervből ősszel már törvény lett. A Nagyatádi Szabó-féle földreform során a legszegényebb földművesek juthattak földhöz. Akiknek előtte szinte semmijük sem volt, most kaptak valamicskét. Ez a valamicske átlagban két és fél hold volt. Közel félmillió ember jutott így földhöz, de olyan kevéshez, hogy abból megélni nem nagyon lehetett. A szegényparasztoknak kimért vagy számukra kijelölt földterületeket nevezték proletár földeknek. 

Eredetileg nem hivatalos elnevezés volt ez, a törvény szövegében sem fordul elő a kifejezés, mégis nagyon gyorsan népszerűvé vált. Pár év után már nemcsak a sajtóban, hanem a földhivatali iratokban, birtokíveken is felbukkant a szó. Azért, hogy megakadályozzák további terjedését, 1927-ben Scitovszky Béla belügyminiszter a „proletár föld” kifejezés hivatalos eljárásban történő használatát megtiltotta. Az indoklás szerint a földreform során kiosztott földeknek a „szomorú emlékű kommunizmusra emlékeztető megjelölése nem megengedhető”. A tiltás kevés eredménnyel járt. Ha az újságokat lapozgatjuk, akkor azt látjuk, hogy az újságírók egy ideig inkább az úgynevezett proletár földek kifejezést használták, de aztán visszatértek a korábbi változathoz. A parasztság helyzetét a két világháború között a népi írók magyar sorskérdésnek tekintették. Úgy vélték, az 1920-as reform nem oldotta meg a problémákat. A nyomorúság és a földéhség mellett súlyos gondot jelentett az egyke is. A Féja Géza, Kodolányi János és mások által felvetettekhez szólt hozzá Bárdosi Németh János. 1933-ban Bajcsy-Zsilinszky lapjában, a Szabadságban írt hosszú elemzést. Szülőföldjéről szólva elmondja, a gyermeklétszám csökkenése már itt is tapasztalható, a „Nagyatádi Szabó-féle proletár földeken” a tulajdonosaik túladnak, olyan magasak a terheik. 

Arra vonatkozóan, hogy hányan kapaszkodtak meg mégis a juttatott földön, nincsenek pontos adatok. A becslések szerint talán harmaduk, de ez vidékenként nagyon eltérő lehetett, Vasban talán kicsit többen. Voltak, akiknek még sikerült egy-két holdat szerezniük. Nem ingyenélők voltak, proletár földön gazdálkodtak, kemény munkát végeztek. A földreform során nemcsak szántókat, dűlőket mértek ki, hanem házhelyeket is kialakítottak. Az így létrejött új utcákat néhány helyen Proletár utcának nevezték. Nem ez volt az egyetlen módja a lakásínség enyhítésének. Az 1927-ben elindult Faksz program a vidéki lakosság lakásgondjait igyekezett enyhíteni. Több vasi községben is épültek úgynevezett Faksz-házak (Faksz – Falusi Kislakásépítő Szövetkezetek). 

1940-ben létrehozták az Országos Nép- és Családvédelmi Alapot, majd rövidesen elkezdődött az úgynevezett ONCSA-házak építése, amivel a sokgyermekes családokat próbálták segíteni. Mindenkiben fölvetődhet a kíváncsiság, mi van napjainkban a proletár földek helyén. Nos, a név ma is létezik, az egész országban találkozunk vele, de ma már csak egy földterületet jelöl, nem kapcsolódik a jelenlegi tulajdonviszonyokhoz. A légi felvételeket nézegetve szembetűnőek igazán a változások. Ha a látványból indulunk ki, megfigyelhetjük, hogy a faluszéli kisparcellák még a téeszesítés után is megmaradtak egy ideig, ezek voltak a „háztájik”. Később aztán ezek is vis - szaszorultak, a mező képe szinte homogénné vált. A társadalmi változásokat nehéz nyomon követni, de elgondolkodhatunk azon, vajon vannak-e még emberek, akik olyan földön gazdálkodnak, melyet a dédapjuk kapott a földreform idején.