Sárvár és térsége hírei

Vaol.hu

Ideiglenesen megnyílt a parkoló
SÁRVÁR Elkezdődött az Ikervári utcában az új gyalogátkelőhely kivitelezése félpályás útzár mellett. A munkálatok idejére megnyitották a Flex parkolóját az Ungvár utca felől mintegy két hét időtartamra.

Dubai után irány Madrid!

SÁRVÁR A GTTP (Global Travel and Tourism Partnership) által meghirdetett nemzetközi kutatási verseny országos döntőjén Horváth Laura Angyalka és Turán Regina prezentációja bizonyult a legjobbnak. 2024 novemberében ők képviselhetik a Sárvári Turisztikai Technikumot, Sárvárt és Magyarországot a nemzetközi diákkonferencián Madridban – tudatta honlapján az iskola.
Kinyit az iskola

SÁRVÁR Nyitott iskola címszóval játékos, interaktív foglalkozásra várják a nagycsoportos óvodásokat és szüleiket a Szent László Katolikus Általános Iskolában október 5-én, szombaton 9-11 óráig. Kérik, hogy a gyerekek váltócipőt vigyenek magukkal.

Így haldoklott a zsennyei tölgy

RÉPCELAK Október 9-én, szerdán 17 órakor nyílik meg Polgár Csaba képzőművész A zsennyei ezeréves tölgy haldoklása című kiállítása a Répcelaki Művelődési Ház és Könyvtár színházterében. A tárlatot megnyitja Fábián László író. Közreműködik Sipos Eszter énekes, kántor. A kiállítás november 5-éig látogatható az intézmény nyitvatartási idejében. 

Újra gyalogolnak

RÉPCELAK Október 12-én a Répcelaki Barangolók és a Répcelaki Művelődési Ház szervezésében újra megszervezik Répcelakon is a Világgyalogló Napot. A gyülekezőt 13.45-re hirdették meg a Radó-térre, onnan indulnak útjukra 14 órakor.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában