Új ciklus

1 órája

Szövetségben Észak-Vas fejlődéséért – A megválasztott polgármestereket köszöntötték Sárváron

Észak-Vas újonnan megválasztott polgármesterei gyűltek össze a sárvári Nádasdy-várban csütörtökön délután. Hetvenhét település vezetőjét várták az eseményre, amelyen részt vett Ágh Péter államtitkár, a térség országgyűlési képviselője és dr. Dukai Miklós államtitkár. Ágh Péter hangsúlyozta: kössünk szövetséget az új ciklusra is, hiszen mindannyian ugyanazokat az embereket szolgáljuk.

Észak-Vas vármegye megválasztott polgármestereit köszöntötték Sárváron ünnepélyes keretek között csütörtökön. Dr. Szijártó Valéria, Sárvár címzetes főjegyzője nyitotta meg a rendezvényt. Hangsúlyozta: a 77 település 77 polgármesterét együtt látva szinte érezhető az a pozitív kisugárzás, amitől ez a nap ünnepnek mondható, majd hozzátette: a jelenlévők szándéka és célja azonos, a településük fejlesztése. 

szövetség
Dr. Szijártó Valéria címzetes főjegyző nyitotta meg a rendezvényt
Fotó: Benkő Sándor

Sárváron gyűltek össze Észak-Vas polgármesterei

Ágh Péter immár 10 éve tekinti céljának a térség és lakóinak teljes körű képviseletét. A már gyakorlott polgármesterek az elmúlt ciklusban is számtalan bizonyítékát tapasztalhatták az ő támogató törődésének. Meggyőződhettek róla: nincsenek egyedül

– fogalmazott a főjegyző , majd átadta a szót Kondora Istvánnak. A negyedszer újraválasztott polgármester úgy fogalmazott: sokat gondolkozott azon, miért jelentkezett újra és újra településvezetőnek és arra jutott, hogy ami közös a jelenlévőkben, hogy szeretnének maradandót alkotni és dolgozni a településük érdekében. Végül minden polgármesternek egészséget, lelki erőt és nagy tenniakarást kívánt a következő ciklusban.

Ágh Péter: szövetségben Észak-Vas fejlődéséért

Ágh Péter ünnepi beszédében elsőként gratulált a megválasztott vezetőknek, majd hangsúlyozta a közösségépítés fontosságát. 

- Önök öt év erejéig esélyt kapnak arra, hogy szolgálják az egész település közösségét, ami az élet egyik legszebb küldetése. Mindannyian más és más úton kezdtünk el a közélettel foglalni, de közös bennünk: jót és maradandót szeretnénk alkotni – fogalmazott Ágh Péter, majd hozzátette pártállástól függetlenül, együttműködéssel, Magyarország kormányának támogatásával az utóbbi öt évben is sikerült ilyen maradandó dolgokat alkotni Észak-Vasban. 

Legyen ez a célunk a jövőben, kössünk szövetséget az új ciklusra is, hiszen mindannyian ugyanazokat az embereket szolgáljuk. Ma, egymástól elhidegülő világunkban kiemelt szerepe van annak, hogy az egy településen élők egymásra találhassanak. Arra bátorítom a polgármestereket, hogy ennek a motorjai legyenek – zárta gondolatait.

 

szövetség
Ágh Péter, Észak-Vas országgyűlési képviselője: "Kössünk szövetséget az új ciklusra is, hiszen mindannyian ugyanazokat az embereket szolgáljuk" 
Fotó: Benkő Sándor

Dukai Miklós: az önkormányzatok erősek!

A beszédek sorát Dukai Miklós, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium önkormányzati államtitkára zárta, aki szintén gratulált a településvezetőknek. Hangsúlyozta: az elmúlt időszakban számos kihívás érte az önkormányzati világot, legyen szó a COVID-ról vagy a háború okozta energiaválságról. Ő mégis úgy tapasztalta, hogy az elmúlt öt évben az önkormányzatok minden kihívást meg tudnak oldani közösen, együttműködéssel, összefogással.

Mert ez a munka nem megy anélkül, hogy ne hallgatnánk meg egymást. Járva az országot azt látom, azok a településvezetők, akik előtt van elképzelés, hogy mit szeretnének egy közösség érdekében megtenni, ott tudnak a települések előre haladni és a kihívásokat megugrani

– fogalmazott.

Dukai Miklós államtitkár Sárváron
Dukai Miklós államtitkár: a fejlesztéseknél is fontos, hogy a polgármester és az önkormányzat együtt, egy közösséget kovácsoljon az ott élőkből 
Fotó: Benkő Sándor

Úgy véli, a fejlesztéseknél is fontos, hogy a polgármester és az önkormányzat együtt, egy közösséget kovácsoljon az ott élőkből. 

Mindannyian, akik a köz szolgálatára esküdtünk fel, talán mondhatjuk azt, hogy ez az egyik legszebb és legnemesebb hivatás, amit ember gyakorolhat. Mindannyian azt szeretnénk, hogy azt a közösséget, amit ránk bíztak, a tudásunk legjavát nyújtva, a legjobb szándék mellett vezessük és mutassunk nekik irányt, hogy merre érdemes elindulni – zárta beszédét Dukai Miklós.

  • Az ünnepi hangulatot a dr. Szalai Ferencné által vezetett Sárvári Oratórikus Kórus szólistái fokozták, a beszédek után pezsgős koccintásra, kötetlen beszélgetésre, eszmecserére nyílt lehetőség a vár házasságkötő termében, ahol a pohárköszöntőt dr. Kondora Bálint, a Vas Vármegyei Közgyűlés alelnöke mondta. 
A Sárvári Oratórikus Kórus szólistái
A Sárvári Oratórikus Kórus szólistái
Fotó: Benkő Sándor

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában