3 órája
Halottak napján felszakadhatnak a régi sebek – A gyász feldolgozásáról Horváth-Domonkos Veronikával
Halottak napján sokan nemcsak emlékeznek, hanem újra megérzik a veszteség súlyát. Mi segíthet a gyászolóknak továbblépni? Horváth-Domonkos Veronika gyászcsoport vezetővel beszélgettünk a gyász feldolgozásának folyamatairól, a támogató közösségek szerepéről és azokról a kapaszkodókról, amelyek segíthetnek elfogadni szerettünk elvesztését.
Horváth-Domonkos Veronika gyászcsoport vezetőként napi szinten találkozik a gyászolók fájdalmával, kihívásaival, és azzal a folyamattal, amelyben ezek a mély érzések lassan helyet találnak a lélekben. Az interjúban betekintést ad a gyász feldolgozásának folyamatába, abba, hogy miként tudja egy támogató közeg enyhíteni a fájdalmat, és hogy milyen lépésekkel közelíthetünk a gyógyulás felé.
Fotó: Szendi Péter
A gyász feldolgozása egy hullámvasúthoz hasonlítható
- Milyen fázisai vannak a gyász folyamatának? Mindenki ugyanazon a sorrenden megy keresztül, vagy ez egyéni?
Horváth-Domonkos Veronika: Több modell is szakaszolta a gyász folyamatát. Kezdetben 3 szakaszt különböztettek meg: érzelmi sokk, a veszteség tudatosulása és a felépülés.
Elisabeth Kübler-Ross svájci pszichiáter haldoklókkal végzett munkája során írt le 5 szakaszt, ennek nyomán született a gyász 5 fázisba sorolása: tagadás, harag, alkudozás, lehangoltság-depresszió, elfogadás.
- Tagadás: Az első reakció a sokk, amikor egy szeretett személy halálhírével szembesülünk. Ez a nagyon erős érzelmi reakció egyfajta védelem is, hiszen megóv attól, hogy teljesen összeroppanjunk a fájdalomtól.
- Harag: A veszteség tudatossá válása sokszor hatalmas indulatokat vált ki, tehetetlennek érezhetjük magunkat. A harag irányulhat a környezetünkre, saját magunkra, amiért nem tudtuk megakadályozni, de akár az elhunytra is vagy az Istenre, amiért engedte, hogy ez történjen.
- Alkudozás: A "Mi lett volna, ha..." időszaka, amikor gyakran érezzük úgy, hogy ez az egész, csak egy rossz álom és bármit megtennénk, hogy a dolognak más kimenetele legyen. Ilyenkor gyakran megjelenik a bűntudat is, hogy rossz döntéseket hoztunk és valamilyen szinten felelősek vagyunk azért, ami történt.
- Lehangoltság, depresszió: Mély szomorúság, céltalanság, üresség érzés jelenik meg és el sem tudjuk képzelni, hogy hogyan is folytatódik tovább az életünk ezután.
- Elfogadás: Az elfogadás nem azt jelenti, hogy a gyászfolyamat véget ért és a fájdalom teljesen megszűnik. Ez egy alkalmazkodási folyamat, amikor tudomásul vesszük, hogy az életünk egyszer és mindenkorra megváltozott. Ez nem jelenti azt, hogy már nem fáj, csak annyit, hogy megtanultunk együtt élni a veszteséggel. Eleinte ez csak pillanatokban mérhető és gyakran érez bűntudatot a gyászoló, amiért az öröm, a nevetés visszakúszik az életébe.
A gyász nem egy lineáris folyamat, sokkal inkább egy hullámvasúthoz hasonlítható. Egy nap alatt többféle állapotot is megélhetünk. Nem mindenki éli át mindegyiket és nem is feltétlen ebben a sorrendben.
- Mi segíthet a gyászolónak abban, hogy megtalálja a saját útját a veszteséggel való megküzdésben? Vannak-e gyakori „eszközök” vagy technikák, amelyek támogathatják a gyász feldolgozását?
Horváth-Németh Veronika: A gyászunk pontosan annyira egyedi, mint mi magunk és az életünk. A szakaszok leírása abban segít, hogy tudjuk azonosítani az aktuális állapotunkat és megnevezni a hozzá a tartozó érzéseinket.
Különböző életkorokban eltérő gyászolási és megküzdési mechanizmusokat alkalmazunk. A gyász lefolyása függ az elhunythoz fűződő viszonytól, a halál módjától, a gyászoló korábban elszenvedett veszteségeitől.
A gyász feldolgozásában kiemelkedő szerepe van a társas támogatásnak, nem kell egyedül megküzdenünk vele. Szerencsés esetben a családra, barátokra számíthatunk, ugyanakkor ennek hiányában vagy akár kiegészítéseként fordulhatunk szakemberhez, aki támogatni, kísérni tud a veszteségfeldolgozás során.
A legfontosabb a türelem önmagunkkal szemben is. A nyílt kommunikáció segíthet a családtagoknak, hogy meg tudják élni a gyász különböző szakaszait. Segít, ha ki tudják fejezni az érzéseiket és el tudják fogadni a többiekét valamint el tudják fogadni, hogy mindenkinek más emléke van az elhunytról, attól függően, hogy milyen kapcsolatban volt vele.
- Meddig „normális” a gyász érzése? Mikor kell esetleg szakemberhez fordulni?
Horváth-Domonkos Veronika: Fontos, hogy mindenki elég időt adjon magának, élje meg az egyes fázisokat, beszéljen róla, ne szeparálja el magát teljesen a környezetétől. A gyászfolyamat lezajlása mindenkinél más ütemben zajlik. Napjaink felgyorsult világában nagy a társadalmi nyomás, hogy a gyászolók mielőbb lépjenek túl a fájdalmukon, lehetőleg úgy, mintha mi sem történt volna.
Ez nagy teher a gyászolók számára, hiszen ritkán zárul le 1 éven belül a gyász teljes folyamata és az érzéseket a különböző évfordulók újra felerősíthetik. Ha a gyászoló úgy érzi, hogy egy szakaszban megrekedt, onnan nem tud tovább lépni, mindenképp forduljon szakemberhez!
- Hogyan hat a gyász az ember fizikai és mentális egészségére? Vannak-e tipikus tünetek, amelyek megjelenhetnek?
Horváth-Domonkos Veronika: A reakciók nagyon sokfélék lehetnek, rengeteg kontrollálatlan, sokszor ellentmondásos érzelem és gondolat is felbukkanhat. Jellemző lehet a társas kapcsolatok elhanyagolása, a külvilág és a korábbi tevékenységek iránti érdeklődése elvesztése, kiüresedettség érzés, magányosság, apátia.
A fizikai reakciók, tünetek közül a leggyakoribbak a fáradtság, gyengeség, dekoncentráltság, alvászavar, mellkasi szorítás, légszomj, fejfájás, szédülés, izomfájdalmak, emésztési problémák, étvágytalanság, súlygyarapodás vagy súlyvesztés, szexuális vágy csökkenése.
- Mi történik egy gyászfeldolgozó csoportban, hogyan kell elképzelni?
Horváth-DomonkosVeronika: A gyászcsoport biztonságos közeget nyújt, ahol a gyászoló sorstársi közösségben tapasztalhatja meg, hogy a fájdalmával nincs egyedül. A csoportban hasonló problémával küzdő emberek gyűlnek össze, akik tapasztalataik, érzéseik megosztásán keresztül dolgoznak a saját veszteségükön. Általában 10 alkalomból állnak ezek a csoportfoglalkozások. A résztvevők kéthetente találkoznak és 2 órát töltenek együtt. A csoportok a 2. alkalom után jellemzően zárttá válnak, tehát nem fogadnak több tagot, ezzel is elősegítve a sorstársi közösség erősödését. Nagyon fontos a csoporttitok betartása vagyis ami a csoportfoglalkozáson elhangzik, az nem kerülhet ki onnan.
- Mik azok a leggyakoribb nehézségek vagy kihívások, amelyekkel a gyászolók szembesülnek a feldolgozás során?
Horváth-Domonkos Veronika: A gyászmunkát jelentősen megnehezítheti, ha a szeretett személy elvesztése hirtelen történik, mert ilyenkor nincs lehetőség elbúcsúzni. Különösen nagy teher a gyászoló számára, ha gyilkosság vagy öngyilkosság miatt vesztette el szerettét.
- Milyen tanácsokat adna azoknak, akik gyászolókat szeretnének támogatni, de nem tudják, hogyan közelítsenek feléjük?
Horváth-Domonkos Veronika: A gyászolás egy nagyon összetett, bonyolult folyamat, akár egy napon belül is kerülhet a gyászoló többféle lelkiállapotba. Talán a legfontosabb tanács, hogy ne akarjunk mindenáron mondani valamit.
Sokszor azzal segítünk legjobban, ha egyszerűen "csak" jelen vagyunk. Sokat jelenthet a gyászolónak, ha nyíltan beszélhet az érzéseiről valakinek, aki türelmesen meghallgatja, de nem akarja mindenféle okos tanáccsal ellátni.
Ne várjuk azt, hogy a gyászoló jelzi, hogy mire van szüksége, inkább ajánljunk fel konkrét dolgot. Ilyenkor jönnek jól a praktikus segítségek pl.: főzés, bevásárlás, takarítás. Figyelemelterelő lehet a mozgás, séta a friss a levegőn. Egy bizonyos idő letelte után jó hatással lehetnek a kisebb társasági események. Erősíthetik a közösséghez tartozás érzését, de csak abban az esetben, ha az egész tarsaságtól elvárható az empatikus hozzáállás.
Vannak mondatok, amik semmiképp sem jó, ha elhangzanak. Bármennyire is jó szándék vezérel bennünket, a gyászolók beszámolói azt tükrözik vissza, hogy ezek inkább nagyfokú fájdalmat okoznak számukra:
- Erősnek kell lenned!
- Minden okkal történik!
- Majd lesz másik! (gyermek elvesztése esetén)
- Most már legalább nem szenved.
- Magának köszönheti, ami történt.
- El kell engedned!
- Majd az idő begyógyítja.
A legtöbb, amit egy gyászolóért tehetünk, hogy kísérjük az útján. Tudassuk vele, hogy számíthat ránk és meghallgatjuk! Tartsuk tiszteletben, hogy mindenkinek a gyásza más és eltérő hosszúságú. A gyászolónak fontos, hogy érezze, hogy a veszteségét elismerik. Ne sürgessük, ne támasszunk elvárásokat vele szemben Éreztessük, hogy ott vagyunk és segítünk, ha kell!
