Hogyan hat ránk a hatalom? – A vezetői pozíció megváltoztatja a személyiséget?

Képzeld el, hogy egy szakmai vezető, aki kiváló ötleteivel modernizálta a saját szakterületét, eljut odáig, hogy felső vezetővé válik. Azzal az elhatározással indul, hogy jobb vezető lesz, mint elődei. Magával vitte azokat, akikkel korábban eredményeket ért el, hiszen felelősséget érez irántuk. A szervezet kétkedve figyeli: vajon mit fog a jelenlegi rendszerrel kezdeni? Akiket hátrahagy, azt figyelik, hogy vajon tényleg megmarad-e jó vezetőnek. A hatalom átformál – ezzel indít a szerző, majd Philip Zimbardo híres Stanfordi börtönkísérletét említi. 

A kísérlet során egyetemistákat osztottak két csoportra: az egyik fele börtönőr, a másik rab lett. Bár mindkét csoport tagjai azonos kvalitásokkal rendelkeztek, hamar világossá vált, hogy a helyzetükből fakadó szerepek drámaian megváltoztatták a viselkedésüket. 

A „Lucifer-hatás” arról mesél, hogy a környezet, a hatalom és a helyzet óhatatlanul hatással van ránk. 

Amikor valaki vezetői pozícióba kerül, a felelősségérzet, a döntések súlya megváltoztatja a személyiségét. Egy felső vezetőnél szélesedik a hatáskör, több területért felel, ezért növekszik a kritikus döntések száma. Olyan területeken is döntenie kell, amelyeket nem ismer. Vajon hogyan bírja mindezt el? Hogyan kell formálódnia, hogy boldoguljon?

Lehet, hogy ő továbbra is nyitott és bevonó vezető akar maradni, azonban körülötte is megváltozott a helyzet. Amivel találkozik, hogy az információk szűrve jutnak el hozzá, dilemmáit, döntéseit egyre kevésbé oszthatja meg. A felelősségérzet, a legjobb megoldás keresése, a határidők tartása miatt könnyen elmozdulhat egy autoriterebb vezetési stílus felé.

A beosztottak számára a vezető egyre távolabbinak tűnhet. Nem látják mi alapján kell döntéseket hoznia. Azt látják, hogy már nem ugyanolyan figyelemmel fordul feléjük Egy idő után ezért kérdőjeleződik meg a vezető korábbi ígérete, majd szavahihetősége. Vajon tényleg képviseli majd a szakmai érdekeiket ahogy ígérte, vagy ő is elvérzik a hatalom oltárán? Majd lassan a szervezeti kultúra láthatatlan tengelye beáll a hatalmaskodó és alávetett szerepkörökre.

A vezető, aki talán még mindig elkötelezett a nyitott vezetés iránt, azt tapasztalja, hogy információk hiányában, a beosztottak távolodásával, a döntéseivel való szembenállás mentén egyre jobban sodródik az egyszemélyi döntések irányába. A szerző szerint a szupervízió itt lehet egy olyan kontrollpont, amelyben a vezető láthatja ezt a dinamikát.

Vezetői kérdéseket sorol:
Hogyan változott a vezetési stílusom, mióta magasabb pozícióba kerültem?
Mennyire vonom be a szakmai területeket a döntéshozatalba?
A döntéseim mennyire transzparensek a szervezet számára?
Mennyire érzem magam hitelesnek ebben az új pozícióban?
Van-e külső visszajelzésem a vezetési működésemről?