Balázs Gergely hegedűjátékával Istenhez akarja közelebb juttatni az embereket

Nem változik, zenél

Semmit nem változott mióta nem találkoztunk, utoljára Szombathelyen. Kopaszra nyírt férfi jön elénk, egyszerű öltözetben, csibészes mosollyal az arcán. Megölel minket, Hare Krisnával köszönti a többieket, két tenyerét egymáshoz szorítja a szíve vonalában, meghajol kicsit. Elkísérjük a próbaterembe, amely az ételosztó helyiség mellett áll. Azonnal azt kérdezik tőlünk, ennénk-e valamit. Ládákban narancs, sült hús illata száll. A művész elmondja, készül az ebéd a rászorulóknak, a társai nemsokára útra kelnek. A hangszigetelt kis helyiségben kész kábelerdő, dobok, kongák, a kottatartóra erősítve fényes csengők. Gergely gyorsan elhelyezkedik, kezébe fogja az elektromos hegedűt és rázendít. Eggyé válik a hangszerrel, lehunyja a szemét és mi lélegzet-visszafojtva hallgatjuk. Aztán szép inget ölt, homlokára szakrális jelet fest, és beszélgetni kezdünk. Szóba jön a család, a koncertmester édesapa, a konzis évek és természetesen a Zeneakadémia is. A sok formáció, a jazz, a népzene, a világzene és minden más produkció. Külföldi turnék és zenekari művészként töltött hosszú hónapok. Gergely útja mégis valami más. A saját zenéjét akarja játszani, a saját vágyai szerint. Ezért döntött úgy, hogy a saját útját járja.

- Tudod, egy zenekarban alkalmazkodni kell. Előfordul, hogy mások véleménye nem egyezik az én elképzelésemmel. Ez nyilván okozhat frusztrációt, aztán meg a hangszeres játék is rutinná válhat. Az emberek többsége küzd mentális problémákkal, mert nem vagyunk elégedettek önmagunkkal. Elvárásaink vannak, amelyek nem valósulnak meg.

A művész elmeséli, milyen sok feladattal jár egy koncertmesteri élet. Vonásnemek elkészítése, ujjrendezés, a zenekari anyag megtanulása, sorolja, és nagyon pontosan kell ismerni a partitúrát is.

Sokat kivesz ez az emberből. Gergely nem akarta ezt tenni, és valójában ott lapult minden mélyén az az érzés, hogy nem volt elégedett a saját hegedülésével. Abban is egyetértettünk, hogy ő valójában szólista alkat.

A saját zenémet akarom játszani

Kiállni a színpadra, mámorító érzés! Mégsem hittem magamban, mert rájöttem, hogy a gyűrűsujjam és a kisujjam lassabban mozog, mint kellene. Senki nem vette észre, még az akadémián sem. És igen, a saját zenémet akarom játszani. Ha beülsz a turnébuszba vagy kiülsz a he-gedűposztra egy koncertteremben, akkor is mást szolgálsz.

A pécsi zenekari két év után Gergely a fővárosba költözött. Szinte mindennap eljárt a Krisna-templomba. Itt kezdte a napot, belépett egy imára próbák előtt, szolgált a szertartásokon, egyszer úgy döntött, beköltözik. Odaadó híve lett Istennek, bhaktává vált. Az asramban (szálláshely, menedék) lakott, takarított, imádkozott naphosszat, még a hangszert sem vette elő. Somogyvámosba, a Krisna-völgybe is elment, találkozott ott olyanokkal, akik annyira magas szintű gondolkodásról tettek tanúbizonyságot, így elmélyült a Krisna-tanokban. A beköltözése nyolc évvel ezelőtt történt, akkor beiratkozott egy bhaktaképző programba és leszolgálta az oktatás árát. Egész nap takarított, és meditált.

- Jó volt, de a lelki békét nem találtam meg, mert ezekben a hónapokban nem tudtam hegedülni, és ez nem volt jó! Rájöttem, hogy számomra pedig ez a lényeg. Muszáj a színpadon állnom.

Szerelem a Krisna-templomban

Gergely a kisfia édesanyjával is a Krisna-templomban ismerkedett meg. Ahogy ő mondja, hiányzott neki a szerelmi érzés, a szó szoros értelmében magányos volt. Egy vasárnapon ismerkedtek meg, a művész felvette a selyemdhotit (egy végből tekert nadrág), tilakot festett a homlokára és találkoztak. Szerelmükből született Naraszimha, aki azóta nagyfiú lett és Krisna-tudatú oviba jár. A szülők nem élnek együtt, de mindössze néhány száz méterre laknak egymástól, hogy közösen nevelhessék gyermeküket.

- Harminchárom éves koromig a fogyasztói társadalom művészi szférájában, önmagára, saját érzékeire koncentráló emberként éltem. Mindenkinek van elvárási szintje, a bhaktáké az, hogy minél jobb szolgálatot tudjanak adni Krisnának, a saját tanítómesterüknek. Nem isten felé akartam adni, hanem magam felé, meg a szeretteim felé. De én az önző dolgok egy részétől meg akarok szabadulni.

Gergely számtalan formá- cióval játszott, mégis a jógameditációk állnak hozzá legközelebb. A jógini tartja ilyenkor az órát, a művész pedig játszik. Akkor sikerül elérni a legoptimálisabb hatást, ha az oktató hangját nem nyomja el a zene, viszont egy-egy ászana kitartásában belső erősítést, inspirációt adhat a muzsika. A lélekhegedű-koncertek azonban más célt is szolgálnak. Ezek nagy része improvizáció. Ilyenkor a művész elsősorban sugallatokra hallgat. Aki a zenét befogadja, azt érzelmileg befolyása alá vonja. Gergely azt szeretné, ha ilyenkor minden egyes hallgatója azt kaphatná, amire vágyik. Tudod, mi a vágyam? – mondja. Hogy egy olyan teremben játszom, ahol szép növények vannak, kevés fény,

előmelegített babzsákokon fekszenek a vendégek, nagyon magas minőségű hangtechnika segíti az élményt. Ez az igazi Lélekmeditáció koncert. Egyébként nekem nyolcéves koromtól ez volt a célom. Kaposváron laktunk, ministráltam, hittan előtt épp az apszisnál sétáltam és tudtam, hogy a zenémmel akarom elérni, hogy az emberek eljuthassanak Istenhez.

- A szólókoncertemen az inspirációkra és a sugallatokra hallgatok. Nem irányítok semmit, én csupán közvetítő vagyok. Ha én eléggé el tudok állni az útból, és nem befolyásolom ezeket az inspirációkat, vagyis egyfajta áttetsző közeg vagyok, akkor a zene gyógyítólag is hathat. A zeném tehát az útból elállás megnyilvánulása. Kaptam már rá visszajelzést, hogy működik.

Ha nincsen idehaza, járja a világot. Több hónapig hajón zenélt, jelenleg éppen Írországban. Március 10-én viszont már hegedűinspirációt tart flow jógával Budapesten. És újra növeszti a haját.