A grófnő és a szívhez szóló imák – Kettős Nádasdy-bemutató volt a sárvári vár dísztermében

- Ez egy családi beszélgetés, amíg a bor tart, két hölggyel, akik fontossá váltak az életemben – mondta Takács Zoltán múzeumigazgató megbontva koccintásra Sárvár város borát az érdeklődőkkel megtelt díszteremben, amely az ország egyik legszebb barokk tere. A mennyezeti freskók Nádasdy II. Ferenc, a „fekete bég” török elleni küzdelmeit ábrázolják, az oldalfal képei jelenetek az Ótestamentumból. Takács-Teichardt Gabriella történész muzeológus elmondja: Nádasdy Borbálától tanulta, hogy a képek nemcsak sztorikat jelentenek, amiket mesélni lehet a díszterem bemutatásakor, hanem kiindulási pontokat is az összefüggések kereséséhez. Például Dávid és Góliát történetében az a gondolat is benne van – Zrínyié -, hogy össze kell fogni a kisszámú magyaroknak, hogy legyőzhessék a hatalmas török sereget. A történész elmondja, Nádasdy Pál is többször rávilágított az összefogás szükségességére, a grófnő hozzáteszi Dobó István várkapitány tapasztalatát: „A falak ereje nem a kőben van, hanem a védők lelkében.”

Takács Zoltán a grófnővel való megismerkedését meséli: 2010-ben egy péntek délután csörgött a telefon a múzeumban: Nádasdy Borbála Párizsból. Az igazgató hitte is, nem is, fejben pörgetni kezdte az ismerőseit, ki lehet, aki ilyennel viccel, de a mondandóból kiderült, hogy ennek fele sem tréfa. A grófnő azt kérdezte: „tetszik-e ismerni azt a Block-festményt Nádasdy grófról, amin egy óra van? Megvan, nálunk van, visszaadjuk Magyarországra.” Az igazgató természetesen ismerte az órát, hiszen az a Nádasdy III. Ferenc országbíróról festett leghíresebb kép, amin a míves állóóra is látható, Benjamin Block festette, az eredetije a Magyar Nemzeti Múzeumban található. Borbála Kanadában élő testvére, Nádasdy Erzsébet elhatározását közvetítette, aki úgy döntött, hogy az 1971-ben Bécsben lefejezett Nádasdy III. Ferenc gyűjteményéből származó óra kerüljön vissza Sárvárra, az egykori családi fészekbe. Rövid idő múlva, egy másik péntek délután a postás csengetett, csomagot hozott, és egy sportcipős dobozban megérkezett a 17. századi óra.

Szerelmes történet

A másik történet arról szól, hogy Takács Zoltán milyen sokat járt a vármúzeum ezen felső termeiben, ahol dolgozott egy lány, aki egyetemre járt, magyar-történelem szakos volt, és Nádasdy Pálról írta a szakdolgozatát, ami egyszer csak elkészült, és időközben összeházasodtak. Ő Takács-Reichardt Gabriella, aki most megjelent könyvében Nádasdy Pál imádságaival foglalkozik. A grófnő elmondja, hogy ez a Nádasdy nem nagyon ismert, még a családban sem, mert nem védte „úgy” a hazát, nem gazdálkodott, viszont szeretett fényűzőn élni, és korán meghalt. „Biztosan nagyon szorongásos volt, mert Báthory Erzsébet volt az édesanyja, akit majdnem élve eltemettek egy koncepciós per nyomán, és hétéves volt, amikor meghalt az apja. Beteges volt, érezte a közeli halált. Talán ezért írt annyi fohászt és imát.” Megtudjuk: idén lesz Nádasdy-találkozó, 15 országból jönnek össze a családtagok, Borbála – akinek édesapját szintén Nádasdy Pálnak hívták – nekik is mesél majd a mindennap imádkozó, „elfeledett Pálról”. A fiatal történésznő feleleveníti: Pál imái mikrofilmen hozzáférhetők, de ő a kézbe fogható könyvet akarta, ebből pedig csak kettő van: egy az Országos Széchényi Könyvtárban, egy Sárospatakon, a kettő adja ki a teljes egészet. Nem egyszer autózott el Sárospatakra az imakönyv miatt. Ilyenkor „Pállal aludt”, annyira féltette a könyvet, ott feküdt az éjjeliszekrényén, a keze ügyében a tenyérben elférő, régi illatú, több millió forintot érő kis kötet. Amikor nap mint nap ezzel foglalkozott, úgy érezte, elmehetne papnak, megérintették az imádságok. Nemcsak az adott kor emberéhez szólnak, hanem ma, 400 év múlva is hatnak. A könyv mindig ott nyílik ki, ahol kell.

A grófnő hazaköltözése

Borbála könyvéről szólva a franciaországi életéből és a Balaton-felvidéki Mencshelyre való hazaköltözéséről villannak fel képek. 1957-ben ment el Magyarországról, azóta „gyűltek köré a könyvek” – 164 doboz kötettel jött haza -, sokat segített a magyar nyelvű líra, hogy megküzdjön a honvágy szomorúságával, hogy „érezze, hova tartozik”.

- Akármit csináltam, balettot tanítottam vagy hullát mostam, az volt az érzésem, hogy én tudok egy nyelvet, amit „ti” nem tudtok, és ez önbizalmat adott – fogalmaz a grófnő.

- A hazaköltözés menekülés volt? – kérdezi Takács Zoltán.

- Elhatározás volt – feleli Borbála. – Hatvan évig építettük az egzisztenciánkat a férjemmel, aki nem is beszél magyarul, de magyarnak érzi magát, az utóbbi években sokat jártunk haza. Nem volt könnyű feladni mindent, de Franciaországban kezd olyan hangulat lenni, ami aggódással tölt el minket. Az iskolákba behatol egy szellem, ami az emberiséggel törődik, az emberrel nem. Az a félelem tölti el az országot, hogy „az életükre törnek”. A férjemnek köszönhetem, hogy itt vagyok, hogy hazahozott „egészen”. Magyarország a gyerekeinknek is kultúrát ad.

Bakonyerdőn van egy kis temető, az őseink ott nyugszanak.