A Kőszegi Várszínháznak az idén sikerült minden réteget megszólítania

A számokkal sem marad adós: Trifusz Péter plakátkiállítás-megnyitójától az utolsó előadásig, a Családi játszmákig összesen hatezren voltak kíváncsiak a 32 előadásra. És hogy mi mozgatta az idén a várszínházat? – A négy bemutató –, mondja az igazgató. Mindenekelőtt a saját nagyszínpadi darab – a Göttinger Pál rendezte Hajmeresztő, amely az inkább kamaraszínpadra való interaktív jellege miatt jókora váltás, merész vállalás volt az előző évekhez képest.

Új volt a stáb: a rendező először járt Kőszegen, ahogy Ullmann Mónika és Kálid Artúr is. Epres Attilát régi ismerősként üdvözölték, a zenészek – Némedi Árpád, Sebesi Tamás – munkáját is ismerhette a közönség, amely a másik három bemutatót az előzetes elképzelések szerint fogadta. Régi keletű a kapcsolat a Mesebolt Bábszínházzal, Pócza Zoltán úgy fogalmaz: velük összefogva működik a kísérletezés, új gondolat van az előadásokban, merészebb témák akár.

– A kortárs táncestekhez is hozzászokhatott a közönség.

Gergye Krisztián kőszegi származású kiváló művész, szerencsések lehetünk, hogy minden évben vissza akar térni a gyökereihez. A Fejes Ádám–Hoff mann Adrienn páros is otthonra lelt Kőszegen (egy estén láthatta a közönség a két táncelőadást). A Vojáger – a szintén visszajáró – Keszég László rendezésében friss volt, a máról szólt – olyan művészek vettek részt az alkotásban, olyan együttműködés valósult meg, amelynek révén a darab tovább él – jósolja az igazgató.

Hónapokig tartó teammunka

És hogy némileg belássunk kulisszák mögé: évről évre hosszú hónapokig tartó teammunka zajlik a várszínház műhelyében: Gelencsér Ildikó művészeti titkár „a főszakács, kigondolja az ízeket”, Bakos Zoltán a műszaki háttérért felel, és csak olyan döntés születik, amit mindhárman jóváhagynak. – Színházi szempontból az a lényeg: legyenek új előadások, fogalmazódjanak újra történetek, alkalmazzuk azokat az adott helyszínre. Katartikus pillanatokat hozott az idei évad is, ebben meghatározó a kőszegi miliő, ami egyértelműen visszahat a művészekre: itt rájuk köszönnek az utcán, egy csapásra ismerősök lesznek. Kőszeg egyenlő az otthonnal, az otthonossággal. Kisebb a lépték, nagyobb a barátság(osság)fok, bensőséges a hangulat és más a közönség is.

Határozott törekvésük, hogy megszólítsanak minden réteget – az idén sikerült.

Külön öröm, mondja, hogy a hét közbeni előadásokon megjelentek a húszas, harmincas, negyvenes éveikben járók, akik amúgy is minden este kimozdulnak. A színházban társasági eseményt, élményt kaptak, közben a büfében szóba elegyedtek egymással régi ismerősök. Ráadásul a várszínház munkatársai várták a közönséget minden este – fontos a személyesség, vallja Pócza Zoltán. – A szabadtéri színházak között megpróbálunk az elithez tartozni. Kőszeg speciális helyzetű: a vár, a színház a város közepén van, mégis csendes, ez az atmoszféra megfizethetetlen.