Torjay Valter-tárlat a Püspöki Palotában: szakrális képeinek egy új sorozatát mutatja be

Amint mondta, dr. Székely János megyés püspök ötlete volt, hogy jó lenne a hasonló témájú képeket a Püspöki Palotába is elhozni, ezért ez Torjay Valter festői életében egy nagy pillanat, nagy lehetőség, és nagyon hálás érte.

Köszönetet mondott az atyának, a látogatóközpont munkatársainak, akik installálták a tárlókat, és a művészeti szakközépiskolás növendékeknek is, akik felrakták a képeket.

A festőművész önmagát meghatározva a múltba nyúlt: származását tekintve az édesanyja felmenői iparosok voltak, urasági cselédek, akik nem tudtak írni, olvasni, édesapja részéről nagypolgárok, nemesek, vagyis a régi Magyarország társadalmának minden rétege „rokon” számára, ezért mindenkivel együtt tud érezni.

– Amikor az őseimről van szó, legyen akár cseléd, akár Budapest város tanfelügyelője, mindegyiket egyformán szeretem, tisztelem, és ez nekem nagyon fontos – mondta Torjay Valter. – Ami a kereszténységhez való kötődésemet illeti: a nagymamám mélyen hívő asszony volt, a kereszt- apám katonapapnak indult, plébános lett, tőle nagyon sokat tanultam. A szüleim vallásosan nevelkedtek, nem jártak templomba, de a gyakorlatban valósították meg a folyamatos jótevést, gyógyítottak. Sem ők, sem én nem vívódtam soha – néha egy picit –, hogy van-e Isten, a kereszténység számomra természetes. Ezért van ennyi vallással kapcsolatos, szakrális képem. Azt a hagyományt követem, ami az 1800-as évek romantikájában kezdett kialakulni, hogy a művész álmodozik, elképzel dolgokat, és saját meglátásait adja vissza. Ennek egyik nagyszerű példája Gaspar David Friedrich, aki bátorkodott a szokásostól eltérő – szimbolista – módon megközelíteni Krisztus témáját, lenyugvó nappal, erdővel. A Jézus a Genezáreti-tónál című képemen mindössze egy szakállas férfi van egy bibliai kopár tájon. Nem „kieszelem”, hogy mi legyen a képen, hanem jött egy ilyen impulzus, hogy ezt kellene csinálni.

Az alkotófolyamatról szólva Torjay Valter arról beszélt, hogy általában homályos érzetek vannak, a nagy kérdés az, hogy hogyan. Szemben áll a fehér vászonnal, és megpróbálja képben visszaadni azt, amit érzett. Nem készít előzetes vázlatokat, mert amikor próbálta, belefáradt, és elveszett belőle a spiritusz, mire a végső kép létrehozására került a sor. Más művészeknél is látható tanulság, hogy sokszor az előtanulmányok jobbak, mint a kész festmény.

Hatásosabb, ha egyetlen képbe sűríti a művész az impulzusokat. Nem érdemes előzetesen ellőni a puskaport, mert utána már szinte csak mechanikus munka előállítani a tervezett művet.

Kiemelt képünkön: Torjay Valter a kiállítás terében: „A kereszténység számomra természete„