Megtalált történet, avagy a vers a sláger a WSSZ nagyszínpadán

Olyan időket élünk, hogy a vers az első pillantásra fölöslegesnek, a második pillantásra életmentőnek tűnik. Ez utóbbi feltételezés bizonyítéka a Lehetnék bárki címmel megrendezett este a Weöres Sándor Színház nagytermében: József Attila születésnapján, a költészet napján – amikor tanúi és részesei lehettünk, hogy egy míves-csöndes Szauer Ágoston-versből a Zaporozsec előadásában sláger születik. A hétfő most nem tévészünet, hanem színházi szünet: birtokba vehette a terepet a telt házat vonzó  (hangzó) költészet.

A Lehetnék bárki címmel 2020-ban megjelent antológiában száztíz magyar költő százhatvan verse olvasható, nyolc ciklusba rendezve – a WSSZ-ben megrendezett est háziasszonyi szerepét is elvállaló Péczely Dóra szerkesztésében (mintegy a Szívlapát-antológia folytatásaként). A szerzők – kortársak és kortalanok – mind 30 alattiak, ez a fiatalkori versek és a kamaszok antológiája: lehettünk volna bárki? 

A jól szerkesztett esten Péczely Dóra – aki, mint mondta, a legkedvesebb városába tért vissza: itt tanult a Berzsenyi főiskolán – mellett foglalt helyet a kötet szerzői közül Seres Lili Hanna, Vajna Ádám, a Szombathelyen élő Szauer Ágoston – és Varga Bence, a Zaporozsec zenekar frontembere, aki időről időre fölpattant az asztaltól, hogy frontemberi minőségében a zenekarban mutassa meg, hogyan lehet a megzenésített  versből akár pop-rock sláger.  

Már az első percekben újra bebizonyosodott, hogy az értelmezések száma tényleg végtelen (bár az értelmezésnek vannak határai). Seres Lili Hanna balladisztikus abúzustörténete a Zaporozsec zenekar előadásában veszít tragikus árnyalatából, viszont megmutatja – ahogyan Seres Lili Hanna magyarázta – az erdőben sétáló lány eredendő gyanútlanságát. Saját szöveggel „kívülállóként”  találkozni egyébként is minden alkalommal izgalmas, tele meglepetésekkel – így van ezzel a klasszikus formákkal szívesen és bravúrosan eljátszó Vajna Ádám is. Mert a vers mindig forma –  az ihlet, tehetség (stb.) soha nem válthatja ki a „megcsinálás” fázisait. 

 És ha Kányádi Sándortól tudjuk, hogy „vers az, amit mondani kell”, akkor itt Seres Lili Hannától arra kaptunk biztatást, hogy hallgassunk, mondjunk, olvassunk hangosan verseket – más így az értés. A színpad sarkában üldögélő lámpás fotelt oldásként és kötésként két színész: Nagy Cili és Sipos László Márk foglalta el: André Ferenc, Kemény Zsófi, Weöres Sándor – és így tovább, ez volt a felolvasás helye.

Hogy a dalszöveg és a vers között miféle titkos kapcsolat van, megérne újabb (nem egy) misét. A WSSZ költészetnapi estjén mindenesetre dalként is újjászülettek a versek: a feszes formát és ritmust kereső Zaporozsec  – és a közönség – kitett magáért. Megszólalt Weöres Sándor és József Attila is („mi jó dolga van Attilának”).

Amikor az antológiába keresett verset, Szauer Ágoston újra legépelte az Elveszett történetet. Vagyis megtalálta. Mint mondja, fizikai kapcsolatba lépett a szöveggel - ahogy anno Esterházy Péter beszámolt az élményről, amit Ottlik Iskola...-regényének lemásolása jelentett. (Kép lett a regényből, egyetlen papírlapon. A lemásolt szöveg különben sem ugyanaz a szöveg. Don Quijote történetét se lehet kétszer ugyanúgy leírni.)  

 Akárhogyan is,  a progresszívrock-rajongó Szauer tanár úr – aki a magyar szakos Varga Bence gyakorlatvezető tanára volt anno a Bolyaiban – csendes-míves ifjúkori, de már nem a zsengék közé sorolandó verséből ezen a szép áprilisi estén dúdolható sláger született: „egy percre legenda támad. / Majd megint minden a régi, / köd lep utcanevet, fákat, / indulhatunk, nincs mit nézni.”