Nem muszáj öntudatlan, vakon repülő életeket élni - Tisza Kata a szombathelyi BDK vendége volt

A Zonta Club Szombathely és a Berzsenyi Dániel Könyvtárban rendezett szombati író-olvasó találkozón Tisza Kata író, interkulturális pszichológiai szakértővel Pallósiné Dr. Toldi Márta szociológus, nyugalmazott könyvtárigazgató, a helyi Zonta Klub korábbi elnöke beszélgetett. Az egyesület fontos feladatának tekinti, hogy tegyen a nők és férfiak közötti kapcsolat javításáért, mert – amint elhangzott – még nagyon sok tennivaló van azon a területen, hogy egymást közösen támogatva építsenek olyan identitást saját maguknak és a családjuknak, amit nyugodtan lehet ráhagyni a következő generációkra. Az eseményen felolvasott, válogatott szövegek mind ezeket az úgynevezett „Zonta célokat” szolgálták - ránézve a kapott örökségre. Mit jelent a nők számára adni, adni, és mindig csak adni? Mert adni öröm, de egyszer csak felmerül a kérdés, hogy hol van az adásból az öröm. A nők öröksége ez volt: szinte gépi üzemmódban szolgálni; ahol rákérdezünk, ott van egy pont, ahol el lehet indulni a szabadulás felé.  

Szabó T. Anna költő azt írta Tisza Kata műveit ajánlva: „Ezek a szövegek fényt adnak fájdalmaink, gondolataink, emlékeink sötétjébe, és fegyvert, hogy megküzdjünk tükörképeinkkel.” A különleges műfaj, a pszichopróza kiindulása mindig egy felfokozott lelkiállapot, a cél megtalálni azokat a szavakat, hogy aki ír, miben van. Tisza Kata – miután sokat tanult, rengeteg önismereti munkát végzett és tapasztalatot szerzett - tudatossággal és szakmai józansággal ki is vezeti az olvasót az érzésből, kísér a gyógyulás felé. A szövegek megadják az érzelmi azonosulás lehetőségét, kiutat mutatnak és edukációt is adnak a lelki fejlődésre nézve. A szerző több szinten igyekszik kommunikálni az olvasóval.  

Az esten fókuszba került: mindenkinek tudatosítania kellene – legyen férfi vagy nő -, hogy mi a legbelsőbb igénye, ami az autonómia, a kompetencia és a kapcsolat alappillérekre építve (is) meghatározható. Tisza Kata elmondta: fontos, hogy minden egyes ember érezze, a saját életében kontroll-joga, kontroll-gyakorlási szabadsága van. Ez azt jelenti, hogy ő azonos saját magával, a saját érzéseivel, azokat megengedi, megélheti. Nagyon gyakori probléma, hogy nem jelezhetjük a határainkat, mert azért, illetve bármilyen érzelem kifejezéséért retorzió jár, mintha valami tiltott dolog volna. A sztereotípiák szerint a fiúknak a düh megengedett, mert az olyan „férfias”, de a sírás nem, mert az „lányos”; lányoknak a düh nem megengedett. 

Ebből sok torzulás és össze nem illő kommunikáció jön létre, hiszen a férfiaknak is van fájdalma, de ha azt nem legitim kifejezni, akkor átmegy dühbe és agresszióba. A nőknek is van dühe, de ha azt nem lehet kifejezni, akkor megtanulják, hogy mindent el kell tűrni, le kell simítani. És akkor a hazugságok találkoznak, mert senki nem a saját igazságában van. A hosszútávú elfojtások sokféle problémához vezetnek, akár testi szinten is, és egyébként is olyan ez, mintha állandó fogságban élnénk. Ha fogságban élünk, elidegenedünk attól az embertől, aki vagyunk, rá sem látunk arra, hogy kik vagyunk valójában, és nem érezzük a saját érzéseinket. Ha nem érezzük azokat, mert az tiltott, akkor nem is tudjuk, hogy mit szeretnénk, és öntudatlan, vakon repülő életeket élünk, ami kényszeres cselekvések sora, és amitől nagyon messze van a boldogság. Az alapkő az, hogy az vagyok, aki vagyok, és az lehetek. 

Tisza Kata a másik fontos igényünkről, a kompetenciáról szólva azt emelte ki: legyen olyan területe az életemnek, ahol úgy érzem, hogy rálátásom van, a tudásom értékes, az hozzájárul a nagyobb egész, a családom, a közösségem vagy a társadalom épüléséhez. Vagyis olyan terület, ahol az egyén tudja, hogy amit létrehoz, az egy érték, és a társas visszajelzésekből ez derül ki számára, ebből épül fel az önbecsülés. Azoknak a nőknek, akik „csak” a családjuknak élnek és az otthoni feladataikat végzik, sokkal alacsonyabb az önbecsülése, mint akik ezen kívül még valamilyen tevékenységet is végeznek. Azt hihetnénk, hogy ezek a nők sokkal fáradtabbak, hiszen dupla terhet viselnek, de nem így van, hiszen megélhetik magukat egyéni szerepkörben is. Minél több szerepben tudod magad megélni, annál több helyről jön visszacsatolás, annál védettebb az önbecsülés. Ha valahol probléma van, a többi szerep megtart, amíg a kérdéses helyen rendeződnek a dolgok. 

A kapcsolódás fontosságát felvázolva Tisza Kata úgy fogalmazott: társas kapcsolatokban gyógyulunk, a kötődés alapvető megtartó erő – akár a nehézségeink során, akár abban az érzésben, hogy tartozom valahova. Lényeges különbség a viszonyrendszerben, ha csak vagyunk egymás mellett, vagy egy destrukcióban egymást bántjuk, vagy közös összekapaszkodás van, ahol épülünk-fejlődünk, gyógyulunk egymás szeretetében. Ez is alapvető igényünk.  

Pallósiné Dr. Toldi Márta megvilágította, hogy társadalom tele van paternalista (elnyomó) értékrenddel, szexizmussal, a bántások relativizálásával, olyan normákat közvetítenek a generációk számára, hogy ebből nagyon nehéz kitörni. Az idősödő korosztály peremre szorulására, társadalmi leértékelésére is rákérdezett. Hogyan lehet ezzel megküzdeni, miközben még sokakat az egyedüllét is sújt? (Az egyedül élés is stigmatizált, hiszen társadalmi szempontból aki párban él, az rendben van, aki magányos azzal valami nem oké.) A válasz lényege ebben a kérdésben is az önbecsülés megerősítése volt, amihez belső erőforrások mozgósítása szükséges. Ha kevesebb pozitív visszajelzés jön kívülről, akkor a stabil védelmet az szolgálja, ha belül találunk lehorgonyozási pontokat, legfőképpen a belső szabadságot, hogy mindig abban vagyok, amit érzek. Minél inkább a külső referenciákra támaszkodik valaki, annál gyengébb, és minél beljebb kerül, annál erősebb. A Berzsenyi Dániel Könyvtárban Tisza Kata köteteinek kilencven százaléka jelenleg is kölcsönzésben van. Az író-olvasó találkozón megtelt az első emeleti olvasótér, és az eseményre a közönség csaknem fele hozott dedikáltatni saját példányokat otthonról.