"Jöjjünk el ide máskor is!" - A hó születése a szombathelyi bábszínházban

És már ott is van Holle anyó árnyképe a mozgatható, elforgatható vagy vonatablak módjára  lehúzható-fölhúzható vetítővásznon, amely ezúttal a függönyt helyettesíti a bábjáték paravánja fölött, az egész világot befogadó kompakt kis házikóban, amelyhez hasonlóban Vitéz László is lakik (tervező: Boráros Szilárd). Hideg és ragyogó a szombathelyi délelőtt – advent negyedik vasárnapja van -, az MMIK-ban nincs (sincs) fűtés, de a Mesebolt Bábszínház mindent megtesz azért, hogy a körülményekhez képest  komfortosan érezze magát a közönség. A ruhatár kivételesen a nemrég átadott Lázár Ervin-terem  bejáratánál működik, és bátran letehetjük a kabátunkat, a ház jégverem, de az egyes helyiségek befűthetők. Van valami régről ismert, vagy inkább örökké vágyott biztonság abban a paravános házikóban, amelynek színpadán a bábok élik életüket. Ma már ez a kivétel. A színészek most nem látszanak, a régi rejtőzködésben, a paraván mögül mozgatják a bábokat, egy kisgyerek valahol a nézőtéri derengésben meg is kérdezi, hogy “ki beszél”. De a szabályok világosak, a mese peregni kezd, a bábok és árnyak hozzánk szólnak, a zene sokszínű és üdítő, jól ritmizálja az előadást. 

Holle anyó már a Grimm-mese előtt is létezett, több alakban, istennőként, és amikor Veres András átiratában és rendezésében elegáns nagymama- sziluettje először fölbukkan, akkor is az idők mélyéről szól hozzánk: Császár Erika időtlen, karcos-bársonyos hangján. Császár Erika – ma már a szombathelyi bábszínház örökös tagja - a folytonosság abban az értelemben is,  hogy a Mesebolt 2011-es Holle anyó-bemutatójának négy színésze közül egyedül ő játszik a 2019-es felújításban. És mert hektikus-furcsa  évek vannak mögöttünk, a 2022 telén újra műsorra tűzött Holle anyó voltaképpen megint felújításnak tekinthető. A mama meghalt, a lány az apjával maradt, az apa új asszonyt – az asszony még egy lányt - hozott a házhoz, aztán az apa is meghalt, árván maradt lányát most már világgá kergetheti a mostohája. Innen indul mindig, innen indul most is a mese. A mitológia körbenjáró idejében az archaikus történeteknek ez a természetes létmódjuk: eltűnnek, előkerülnek újra. Az a kút pedig, amelyhez hasonló A József és testvéreiben, Thomas Mann regényében is kulcsszerepet játszik – és  amelynek mélyén az erős, türelmes, szorgalmas és kedves árvalány megpillantja a magas égbolt csillagait, úgy működik, ahogyan Weöres Sándor A Fogak Tornácában leírja a világ működését: “Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: / az már a menny. Mert minden körbe ér. (…) És nézd a fát: hogy szétfeszül rajt a mélység / és magasság és minden égtáj! / Út ő maga, mindenfelé!” Így lesz az édesből mostoha, a mostohából édes, így nyeri el  méltó jutalmát a jó – és a rossz a büntetését. A Holle anyó végén a lusta és érzéketlen, aranysóvár lány megkapja Holle anyótól a jelet, a nagy adag fekete szurkot – és itt véget ér a mese. A meseboltos színpadi változatban – nyilván, mert a dramaturgia ezt kívánja – az aranyba öltöztetett lány és a muzikális kakas még  örvendeznek egyet azon, hogy na, ők ketten már biztos nem jönnek vissza. 

Ha létezik ilyesmi, akkor a Holle anyó színpadi változata a Meseboltban megkapta a tökéletes szereposztást. Császár Erika a világ legtermészetesebb módján egyesíti a mitologikus figurát a kedvesen határozott, de mégiscsak hétköznapinak tűnő öregasszony figurájával. Nem mérges, nem kiabál, nem prédikál. Csak mérleget von. Aki tud és akar, tanuljon belőle. (Külön jó, hogy anyaszerepben is őt halljuk: a jó és a rossz – ugyannak a színe és visszája.) Mindig muszáj elmondani, hogy Varga Bori lényében, hangjában eleve van valami eredendő és elementáris, mélyről - vagy magasból - jövő, ragyogó tisztaság. Gyurkovics Zsófia jókedvűen és pazar ezer színben tobzódik a fekete szurok felé menetelő, reflektálatlanul  önző, lusta, empátiahiányos lány szerepében – aki hiába ugrik a kútba a mostohatestvére után. A virgonc kakas szerepét Kovács Bálintnak találták ki. Azon meg elmorfondírozhatunk, hogy kik-hogyan mozgatják, szólaltatják meg a paraván mögött a kenyereit féltő rémült kemencét, a kissé túlságosan is aggodalmas almafát vagy a morcos, sértődött piros fazekat. Szép – és izgalmas – pillanat, amikor a végén a négy színész láthatatlanná tévő koromfeketében, egy-egy bábbal a kezén, kijön a paraván elé meghajolni. Aki erős,  türelmes, szorgalmas, kedves – állja a próbát. 

A Mesebolt-előadás után a paraván előtt hópihehalom állítja meg egy pillanatra a közönséget, muszáj hozzá egy kicsit közelebb hajolni. Könnyű tollpihék Holle anyó párnájából. Angyalszárnyak, fehérlő csillagok.

(…és mindez vajon titokban azt jelenti, hogy amikor esik a hó, akkor Holle anyónak egy kedves, türelmes, erős és kitartó lány segít megrázni az égi párnát? És amikor nem esik a hó, és szurokfekete marad a föld, akkor…?)

Tervezte: Boráros Szilárd

A Grimm testvérek meséje nyomán írta és rendezte: Veres András

Zeneszerző: Takács Dávid

Korrepetitor: Falusi Anikó

Játsszák: Császár Erika, Gyurkovics Zsófia, Kovács Bálint, Varga Bori