Állóképek egy neves családról

Barthodeiszky Zsigmond 1733 és 1738 között volt a csornai premontrei apátság prépostja. Amikor meghalt, Deri Ferenc vaszari plébános nyomtatásban is kiadott gyászemlékezésben búcsúzott tőle. Az írás mindössze 16 oldalas, mégis igen hosszú címe van: „Mint egy nagy álló kép, ama nagy és igen magas álló kép, az az Fő-Tisztelendő Barthodeiszky Sigmond Szent Norbert szerzete prelátusa Szent Mihály archangyaltul neveztetett csornai prépost Halál Kövecskéjével Apostolok oszlása napján 1738dik Esztendőben le-döntetett Úrnak Képe”. Az ilyen címadás a kor szokása volt. Két kifejezésre külön ki kell térnünk. Az „apostolok oszlása napja” július 15-re esik.

 Ma már csak kevés helyen emlékeznek meg róla, nem is számít ünnepnek. Az eredetére vonatkozóan több magyarázat is van. Az apostolok ezen a napon indultak el szerte a világban, hogy hirdessék Krisztus igéjét. Ez a nap volt az új kenyér megáldásának napja. (Később nálunk ez az ünnep áttevődött augusztus 20-ra.) A „halál kövecskéje” kifejezés valószínűleg István, első vértanú mártíriumára utal, akit halálra köveztek. Az „igen magas álló kép” magát Barthodeiszky Zsigmondot jeleníti meg. Úgy is tekinthetjük, ez az ő szavakkal megalkotott emlékműve. Vannak családok, amelyek történetéhez „piktúrák és státuák”, festett és faragott képek, emlékművek kapcsolódnak. Van olyan, amelyet nekik vagy a család valamelyik tagjának készítettek, s akad, amelyet ők maguk állítottak. Ez utóbbiak közé tartozik Répcelak legrégibb köztéri szobra, a Vörösmarty utcában a sajtgyár közelében álló Pietà is. A fogadalmi szobrot a Barthodeiszky família emeltette 1820- ban. A családnak nem volt igazi központja, s a szándék talán az lehetett, hogy Répcelak esetleg azzá válhat. 

A XIX. század első felében Barthodeiszky József szolgabírónak volt birtoka a faluban, amit az 1852-ben bekövetkezett halála után a legidősebb fia, István vett át. István és két fiatalabb öccse, Imre és Gyula részt vettek a 48-as szabadságharcban, s ez későbbi életükre is hatással volt. Már a XIX. század második felére bizonyossá vált, hogy Répcelak nem lesz a família központja. István 58 éves korában alapított családot. Nem arisztokrata körökből választott párt magának, egy beledi zenész 17 éves lányát, Novák Teréziát vette feleségül. Házasságkötésükkor a nicki plébános a következőket is szükségesnek látta bejegyezni az anyakönyvbe: „Már előbb együtt éltek tiltott szövetségben”. 

A jelentős korkülönbség ellenére három gyermekük született. Barthodeiszky István 1902-ben halt meg. A síremlékén olvasható felirat katona voltát és 48-as múltját emeli ki: „Egyike volt a fél isteneknek / Hazáért vert a hősi szív. / Csatamezőn, ezer veszély közt / Helyt állott ő a hív. Kard, puska, aczélzörej / Kísérték végig életén. / Nyugodj, pihenj csendesen, / Álmodozz a sír ölén.” A szöveg pátosza – bár túlzónak tűnik – őszinte érzelmeket fejez ki. Barthodieszky a rendelkezésre álló adatok szerint élete 78 évéből ténylegesen csak egy évtizedet töltött katonaként, s ebből fél évet a szabadságharc tisztjeként. A síremlék a XXI. századra a település 48-as emlékművévé vált. István és Terézia közös gyermeke, az ifjabbik István az első világháborúban halt meg. 

Neki egy apró, de szimbolikus kötődése is van ahhoz a helyhez, ahol a Pietà áll. Tagja volt az 1901-ben megalakult Répcelaki Tejszövetkezetnek, s egy ideig az igazgatóságban is tisztséget viselt. Az özvegy három évvel férje halála után a nála hét évvel fiatalabb pozsonyi származású Darányi (eredetileg Deutsch) Vilmoshoz ment férjhez. A répcelaki szobor már az 1858-as kataszteri térképen is szerepel. A környezet időközben megváltozott, de gyakorlatilag az eredeti helyén áll most is. A talapzat főoldali táblája hiányzik, a felújításra és renoválásra vonatkozó, oldalt és hátul elhelyezett feliratok, bár nehezen olvashatóak, megmaradtak. Ezekből megtudhatjuk, hogy a család magáénak érezte, gondozta. A utolsó restaurálásra Szigethy Béláné Barthodeiszky Ilona jóvoltából 1935-ben került sor. Amikor ő is elköltözött, a Barthodieszkyek répcelaki története is véget ért, a Pietà magára maradt.

 (Ebben az írásban a több ágra bomló Barthodieszky famíliának csak néhány tagja került szóba. A család átfogó történetét Baranyai Lenke írta meg. Könyvét Beled Önkormányzata 2020-ban adta ki.)