Márton, segíts a küzdelemben!

Másodikként következnek azok a képek, szobrok, ahol mint püspök szerepel, s csak elvétve találunk olyat, ahol rang nélküli papként, esetleg gyermekként jelenik meg. Régóta diskurzus folyik arról, hogy Márton milyen katona volt, hogyan nézett ki a ruházata, mikor rukkolt be, mennyi ideig szolgált, s melyik évben fordított hátat a seregnek. 

Akad, aki egy festményt vizsgálva azt mondja, ez a Márton nem is az igazi, mert lovon ül és lovagi ruházatot visel. A történeti tények gyakran keverednek, összemosódnak a legendákkal s olykor a személyes meggyőződéssel, elhivatottsággal is. El kell fogadnunk, hogy életútjának nem tudjuk minden állomását pontosan datálni. Szinte biztosnak látszik, hogy nem 316-ban, hanem 336 táján született. Ahhoz, hogy katonaként lovon ült, nem fér kétség. Mindezektől függetlenül a Márton-ábrázolások mind „igaziak”. 

Három dologról szólnak: Mártonról, arról a korról, amikor az alkotás megszületett, s magáról az alkotóról. Márton a Meroving dinasztiához tartozó Klodvig uralkodása idején, az 5–6. század fordulóján vált a frank királyság védőszentjévé. Az maradt akkor is, amikor bő két évszázaddal később, már Martell Károly és utódai (a Karolingok) voltak a birodalom urai. Bíztak benne, hogy közbenjár majd az égieknél, s ha szükséges, a csatákban is segít. Nagy Károly személyes patrónusának is Mártont tekintette. Ismerte a szent életrajzát, azt is tudta, hogy Pannóniában, Sabariában született. 791-ben az avarok ellen vezetett hadjárata után ezért kereste fel Sabariát, a szent szülőhelyét, mert úgy vélte, a kultuszból eredően a település fontos pont a birodalomban. A frankok példáján más népek, dinasztiák, uralkodók is törekedtek arra, hogy olyan mennyei patrónusaik legyenek, akik segítik őket a küzdelemben. A német szakirodalom „Schlachtenhelfernek”, csatasegítőnek nevezi ezeket a szenteket, akik nem feltétlenül azonosak a katonaszentekkel. Márton nekünk is az egyik segítőnk volt. István 997-ben Szent Márton-os zászlók alatt vonult hadba Koppány ellen. A legenda szerint Anasztáz, Szent Márton hegyének (Pannonhalma) első apátja is az ő sikeréért imádkozott. 

Ehhez a történethez kapcsolódik a pannonhalmi vasútállomás épületén elhelyezett domborműves emléktábla. 1532-ben Kőszeg ostromakor is Márton segített a magyaroknak. A vár és a város már veszni látszott, amikor a szent lebegő alakja jelent meg a falakon. Abban, hogy a török felhagyott a támadással, Jurisich szerint neki is szerepe volt. Nagy Károly sabariai látogatásának emléktábláját Kékesi Gábor 2019-ben készítette, a pannonhalmi reliefet Zászlós István 1937-ben. Mártont egyiken sem látjuk, ennek ellenére mindkettő Márton tiszteletét jelzi. Kőszegen 2017-ben a Márton-jelenés emlékére fát ültettek, majd két évvel később emlékkövet állítottak. Nem messze Szombathelytől van még két olyan hely, amelyik egyaránt kötődik Mártonhoz és a katonákhoz. A döröskei Szent Jakab-templomban az 1914-ben az orosz fronton elesett Benkő Mártonnak állítottak emléket a szülei. A reliefen a köpenyét kettéosztó Mártont és a koldust látjuk. A felirat szerint a dombormű „ISTEN dicsőségére és SZENT MÁRTON atyánk tiszteletére … a hősi halált halt MÁRTON” emlékére készült. Nincs rajta szignó, de a mű valószínűleg Heckenast János oltárépítő, szobrász (Heckenast János építész nagyapja) alkotása. 

Németlövő (Deutsch Schützen) az első világháború után Ausztria része lett. Az elesetteknek 1925-ben emelt emlékművet Eduar Kubovsky grazi szobrász készítette. A talapzaton a sebesült bajtársának vizet nyújtó katona szobrát látjuk, alatta kétoldalt a Fájdalmas Anya és a köpenyét megosztó Márton domborművét helyezték el. Ez utóbbi alatt már az aktuális viszonyoknak megfelelő felirat szerepel: „Heiliger Martinus Schutzpatron von Burgenland bitte für die gefallenen Krieger” – Szent Márton, Burgenland védőszentje, könyörögj az elesett harcosokért!