2024.05.02. 13:11
Malac és Május - Egy szép barátság kezdete a második Soltis Majálison
A kitűzött kezdés előtt úgy negyedórával már tölti fel az alkalmi nézőteret a közönség: láthatólag a KL Színház előadására jöttek. Mire Malac és Liba színre lép, csordultig megtelik a fedett piactér.
Malac és LIba a második Soltis Majálison, a celli piactéren
Fotó: Benkő Sándor
Tavaly „kísérleti jelleggel” rendezte meg a celli színház a Soltis Majálist, amelynek sikere egyértelművé tette: lesz folytatás. Íme! A programszerkezet azonnal kialakult. A Ramazuri játszótér az idén is folyamatosan várta a közönséget, közben a nyitott-fedett piactéren előadások, koncertek váltották egymást. A Koptik Odó utcának ezt a szakaszát szombaton lezárták, a standokon igazi kézművesportékákból válogathatott a közönség (az ételt-italt is beleértve).
A KL-vendégjátékra mi is beültünk. Tóth Krisztina Malac és Liba-sorozatából készült az előadás, amelynek dramaturgja Szabó Attila, zeneszerzője és rendezője Cseri Hanna, játssza a két lendületes bábszínész, Berta Csongor (malac) és Czéh Dániel (Liba). A látványtervező Bartal Kiss Rita, neki köszönhetjük az elegáns-esetlen, piros tornacipős (magas szárú!) Libát és a gömbölyded Malacot – meg a piros sámlikat, zöld székeket, ütött-kopott lavórt és praktikus szárítókötelet, plusz a magasban üldögélő, avatatlan szemnek egyformának tűnő három verebet. Pedig az egyik veréb egészen különleges: Liba csalhatatlan magabiztossággal választ, beleszeret. Az észrevétlenül sok jót és sok tudást csöpögtető történet a falusi Malac és a városból vakációzni érkező Liba első közös nyarát, a barátságuk megszületését meséli el, sok gyöngéd humorral, nyelvi leleménnyel és sok zenével (stílusgyakorlatok, vagy inkább stílusparádé). A közönséget elnézve megint érvényes a régi tétel: a felnőttek legalább annyira élvezték, mint a gyerekek.
Amikor Malac és Liba nagy tapsok közepette meghajolt, már a kertek alatt járt a zenés kisvonat, amely több kört is megtett a városban. Volt koncert, egyesületi sörcsapolás és virslikínálás - polgármesteri közreműködéssel -, este pedig a Soltis Lajos Színház Május című előadása tette föl a napra a koronát, cellieknek 45 százalékos kedvezménnyel, a 45 éves város kedvéért.
2. Soltis majális Celldömölkön
Fotók: Benkő Sándor