2024.06.13. 20:25
Zene, tánc, varázslat – megnyílt Büki László fotóriporter Inkantáció-tárlata - fotók
Tíz évvel legutóbbi szombathelyi, a 30Y Kult-Tour buszon nyílt önálló tárlatát követően most a Berzsenyi Dániel Könyvtárban találkozhatunk Büki László, a pillanat varázsát megörökítő fotóin.
Forrás: Unger Tamás
„Fekete-fehér fotókon keresztül megmutatni a pillanatba sűrített történés varázsát. Inkantáció - varázsige. Nincs kimondva, de megmutatja magát minden fotográfián” – olvasható a tárlat ajánlóján.
A csütörtöki kiállításmegnyitón Szalai Márton fényképész, grafikus méltatta a kiállító művészt, Büki Lászlót, a vaskarika.hu fotóriporterét. Elhangzott, Laci 2007-ben vette meg az első komolyabb fényképezőgépét, 2008-ban pedig már el is indította a Vaskarikát. Az azóta eltelt időben a csaknem négyezer rendezvényen nagyságrendileg egymillió exponálást végzett. INKANTÁCIÓ – légies és lírai pillanatok feketén-fehéren című kiállításán huszonöt, többségében táncosokat megörökítő fotográfia pillant ránk vissza a falakról. Mint Márton fogalmazott, a varázslat először akkor születik meg, amikor a fotós elkattintja a fényképezőgépet, másodjára pedig, amikor a néző lelkében megpendíti a húrokat.
Büki László fotóriporter Inkantáció-tárlata
Fotók: Unger TamásÉs ha már húrok: Laci tudatosan, a kiállítás témájához illő fellépőket hívott meg a megnyitóra. Előbb a tormásligeti Kekeri Citeraegyüttes zenészei citeráztak, majd a büki Keltike Együttes tagjai énekeltek a hallgatóságnak.
A 95. Ünnepi Könyvhét részeként megrendezett tárlat július 6-áig tekinthető meg a könyvtár nyitvatartási idejében.