Szabadalom

2024.08.21. 15:40

Esernyőfesztivál: 17. alkalommal ünnepeltek Uraiújfaluban

Lassan két évtizedes hagyomány, hogy a nemzeti ünnepet egybe kötik az arról való megemlékezéssel Uraiújfaluban, hogy több mint száz évvel ezelőtt egy helyi testvérpár feltalálta az összecsukható esernyőt. Az Esernyőfesztivált augusztus 17-én, szombaton tartották meg a faluban.

Fotó: Ohr Tibor

Több mint egy évszázada annak, hogy 1920-ban Balogh Károly és öccse, Kálmán Uraiújfaluban nyitotta meg önálló géplakatos üzemét, ahol a napi feladatok mellett újításokon is gondolkoztak, az így megszületett összecsukható ernyőre 1923-ban kértek szabadalmat – ezt ünnepli meg 17. éve minden augusztus 20-ához kapcsolódóan a falu lakossága az Esernyőfesztiválon.

Keszeiné Jancsó Marietta, Uraiújfalu polgármestere elmondta: a közösségi ünnep ezúttal is jól sikerült, sokan látogattak ki a rendezvényre. Délelőtt az Szentivánfa - Uraiújfalu örökrangadó visszavágóját. Délután az új kenyér ünnepével kezdődött meg a program, majd fellépők sora érkezett a színpadra, többek között a Fiesta zenekarból ismert Csordás Tibi, valamint MC Hawer és a Tekknő is.

A polgármester elmondta: a vacsora ezúttal is a szeretetfőzésre érkezett csapatok kondérjaiból került ki. Tíz csapat érkezett, a helyiek mellett dunaújvárosiak, vitnyédiek, jákfaiak és vasegerszegiek is főztek, halászlé, pincepörkölt, vadpörkölt, krumpli- és babgulyás is került este az asztalokra.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában