Társulati ülés

2024.08.28. 07:00

Évadnyitó a WSSZ-ben - Szeptemberben a repertoárról válogathatunk: érdemes

A Weöres Sándor Színház kedden megtartotta évadnyitó társulati ülését. Az első előadás a szezonban a múlt évadból műsoron tartott Mikve, szeptember 13-án (pénteken). A 2024/25-ös évad első új bemutatóját október 4-én láthatja a közönség: A fösvény rendezője Telihay Péter – aki a WSSZ-ben ezzel az előadással debütál.

Ölbei Lívia

Évadnyitó. A nézőtéren a WSSZ társulata – egyelőre

Forrás: Mészáros Zsolt/Weöres Sándor Színház

A mikve egy rituális fürdő, ahol az ortodox zsidó közösségben élő nők hónapról hónapra találkoznak egymással. A fürdő vezetőjének és újonnan felvett munkatársának azonban eltérő elképzelései vannak a hagyományokról és a szabályok követéséről. Kettejük konfliktusa határozza meg és alakítja azokat a női sorsokat, melyek az elhallgatás, a hűség, a szeretet és az ellenszegülés hullámaiban merülnek alá újra és újra a mikvében. (…) Anyák és lányok, feleségek és szeretők szerepek és elvárások között sodródnak a férfiak által uralt, zárt világban, ahol az összefogás ereje és a szabadság iránti vágy megpróbál utat törni magának a megcsontosodott kötöttségek ellenére is.” 

A Mikve rendezője Widder Kristóf, a színpadon fantasztikus nők, jellegzetes környezetben – de az előadás itt és most mindenkihez szól. Szeptemberben további, repertoáron tartott előadásokat láthatunk. Szeptember 17-én az Óz, a csodák csodáját – Halasi Dániel rendezésében. 

Családi musicalnek hirdették, és tényleg minden korosztály kiszedegetheti belőle a kedvére valót. El Kansasből – vissza Kansasbe. Szeptember 21-én újra színen a „férfidarab”, Szikszai Rémusz rendezésében – nyilván nem csak férfiaknak. Különben is: aki mindent visz az előadásban, az a nő (sőt: NŐ). A megint rendkívül erős 2023/24-es évad után a 2024/25-ös évad voltaképpen október 4-én kezdődik. Moliére örökzöld klasszikusát ezúttal Telihay Péter rendezésében láthatjuk. A pénz nem boldogít? Meglátjuk. 

Mikve. Nagy Cili és Németh Judit
Fotó: Benkő Sándor

Október 18-án tartja a színház egy másik (másféle) klaszszikus, Pirandello Hat szereplő szerzőt keres című, sok fejtörést okozó színművének premierjét, a nagyszínpadi Moliére után a Márkus Emília-teremben. Kondákor Ajsa Panka a rendező – egyetemi hallgatóként szavazott neki bizalmat a WSSZ (a szombathelyi színház sose fél a kihívásoktól). Összesen hat bemutató várható: Augusztus Oklahomában – Alföldi-rendezésben –, Vesztegzár a Grand Hotelben – Halasi Dániel-rendezés –, Béres Attila ezúttal a Furcsa párral tér vissza. 

A Noszty fiú esete Tóth Marival (folytatva a „regényátirat-vonalat”) rendezője Horváth Csaba.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában