Bab, bérlet, üveggolyó - és akkor megszólal a Magányos Cédúr a Weöres Sándor Színházban

 A kőszínházi szokások szerint az évadban a vasárnap szünnap. Most mégis telt ház volt a Weöres Sándor Színházban a hét hetedik napján. Légy ott! – szólt a fölhívás a minden jót ígérő évadnyitó délutánra; és még a fölszólításban rejlő kétértelműség is érvényes. Aki eljött, nem egyszerűen csak szereti a színházat. És sokan bérletet is vettek. 
Hiszen nem is annyira titokban erre, azaz bérletvásárlásra hív a színes-szagos (vagy inkább illatos: kávé, kolbász – és amit akartok) évadnyitó program az Akacs Mihály utca 7-ben is. A „Bérletet tessék!” egyidős a színházzal. És bár „színházunk van, oszlopokkal”, a színházi működés legfontosabb oszlopa a néző, főleg, ha bérletes. A leginkább akkor lehet rá számítani. A WSSZ társulata és munkatársai pedig ezúttal is sokat tesznek azért, hogy megérezzük: színház nélkül lehet – de minek. Vagyis nem lehet. 
A nyitányban Falco-fotókból nyílik kiállítás, aztán indul a színészek vezette kulisszajárás – újra és újra bízunk abban, hogy megtudunk valamit a Nagy Titokból, ha benézhetünk a greenboxba, fölmehetünk a színpadra, beléphetünk a függöny mögé, a tárakba vagy az irodai traktusba. 

Meglepően sokan vannak folyamatosan – bár az ember rögtön el is szégyelli magát, hogy megfordul a fejében: ebben szeles, esős, morc időben hátha jobban esik a fotel, a meleg tea, a lámpafény. De hát ez mind megvan a színházban is. És úgy látszik, mégiscsak jobb együtt. Gyereknek is, felnőttnek is. Hát hogyne, amikor itt vannak – lejöttek a színpadról – a Pál utcaiak, amikor a távolság itt van a kezünkben – mint üveggolyó –,  amikor sok példányban elkészülhet a grund zászlaja (látta valaki Csele nővérét?), amikor mumpicok tűnnek föl a sárga út mentén, amikor hibátlan színházi totók születnek (az összes – nem is olyan könnyű –  feladvány a szombathelyi repertoár körül forog); de legfeljebb egy-egy rontott válasz adódik. A válaszok úgyis mindig a színházban rejtőznek. Vagy inkább a kérdések. Máris készülhetünk: a nagyszínpadon Moliére, a Márkus Emília-teremben Pirandello nyitja hamarosan a bérletes évadot. 

De most még itt ülünk a Krúdy Klubban (itt is telt ház), a nyílt napot a Magányos Cédúr nevű színész-zenekar debütáló csendes-ülős koncertje zárja az estébe hajló vasárnap délutánban. Mari Dorottya, Némedi Árpád, Szabó Róbert Endre. Elsőként egy özönvíz előtti Kovács Kati-dal, Az eső és én erősíti a hangulatot: Mari Dorottya énekel. (És akkor, tudjuk, mi minden szokott történni.) Aztán van mindenféle, a Kextől (Némedi Árpád Baksa-Soós Jánosról beszél) a Red Hot Chili Peppersig. És Dévényi Ádámig, a ma már ezek szerint szinte ismeretlen, csodálatos, városi dalköltő-garabonciásig, aki egyszer Kaposváron odaajándékozta Némedi Árpádnak a dalait (akkor már beteg volt, de még nem lehetett tudni). A Magányos Cédúr jön, lát, győz – és elillan. De itt hagy nekünk valamit: a vágyat az újabb találkozásra.