Gyermekei voltak a modellek, őket kezdte festeni

Jutka, Gábor és Imre különböző életkorokban készült portréi közül ma is megvan néhány, mutatta G. Szigeti Magda fia, Gráf Gábor a táplánszentkereszti házában, ahol meglátogattuk, és azt is elmesélte, hogy úgy lettek modellek G. Szigeti Magda gyermekei, hogy szerette volna megörökíteni őket, de nem volt fényképezőgépük.

A Ketrec című absztrakt nagyon bátor tett volt 1957-ben

G. Szigeti Magda művészetét Tóth Csaba már korábbról ismerte: a rendszerváltás előtt (1990-ig) ugyanis a megyei tanács művelődési osztályán dolgozott képzőművészeti referensként. A ferences rendház oldalának vakablakaiban berendezett utcagalériában már akkor bemutatták egy alkalommal G. Szigeti Magda festményeit. Majd a Szombathelyi Képtárban 1992-ben rendezett A gondolat valósága című összegző tárlaton a „Ketrec” című műve szerepelt 1957-ből – amelyről Tóth Csaba azt mondja, nagyon bátor tett volt ezt megalkotni 1956 után, és egyébként a vasi képzőművészet történetében G. Szigeti Magda készítette az első absztrakt művet. 

A Vasvári Békeház Képzőművészeti Gyűjteményének Gráf Gábor egy őszi pasztellt, egy bukolikus tájképet ajánlott fel édesanyja jáki korszakából. Keveset tudunk G. Szigeti Magdáról, ezért kerestük fel a fiát, Gráf Gábort Táplánszentkereszten, hogy meséljen az édesanyjáról. 

Március 15-én született, azt hitte őt ünneplik ezen a napon

Szigeti (Sieger) Magda 1913-ban született március 15-én. Hatéves korában vesztette el az édesapját. A nagymama egyedül maradt Magdával, aki az önéletrajzában így fogalmaz: „Rideg és nehéz lett az élet, egyetlen cél a fennmaradás.” 

- Anyu meg apu már ismerték egymást gyerekkorukban is, tudták, hogy ebből komoly kapcsolat lesz. Apunak a családja próbálta támogatni anyu édesanyját, aki megismerkedett apu egyik nagybácsijával, aki Amerikában élt, és eleinte onnan küldte haza a dollárt, hogy anyut Kőszegen a tanítóképzőben lehessen taníttatni – hallottuk Gráf Gábortól. 

Szigeti Magda a tanítóképzőt 1933-ban fejezte be, szeretett volna rajztanár lenni, mert akkor már magánúton tanult festeni, de az anyagi körülmények nem engedték. 1938-ban férjhez ment Gráf Ernőhöz:

• 1940-ben megszületett Jutka lánya, 
• 1942-ben Gábor fia. 
• Az oroszok elől menekülve, 1945-ben Ausztriában született a legkisebb gyermeke, Imre.

- Apu meg Anyu először Csákváron laktak. Apu ott volt iskolaigazgató. A háború kezdetén a magyarok foglalták el azt a részt, a horvátok a háború alatt visszafoglalták. A szüleimnek volt egy bejárónője, aki segített takarítani, főzni ránk. Ketten voltunk gyerekek a nővéremmel. Apu már katona volt. A bejárónő értesítette, hogy meneküljön el, mert hallotta a faluban a kommunistáktól, hogy fognak jönni a partizánok és az összes magyart lelövik vagy fogságba ejtik. Anyu összepakolt, a nővéremre meg rám is hátizsákot adott, és gyalogosan elmenekültünk Kanizsára. 

Megfogadták: Burgban újra találkoznak

Mikor el kellett szakadniuk egymástól, G. Szigeti Magda és Gráf Ernő azt beszélték meg, hogy Burgban fognak találkozni, a Vashegy tetején, mert a nagymama ott lakott. 

- Apu katona volt Kőszegen, pechjére telefonkiépítő távírász osztaghoz osztották be, és állandóan a hadszíntér közelében kellett lennie. Az volt a feladata, hogy a háborús területen kihúzza a vezetéket. 

G. Szigeti Magda és gyermekei, illetve a még néhány rokonnal kibővült nagyobb család ekkor vagonban lakott, amikor el tudták intézni, hogy rákapcsolják egy mozdonyra, mentek, amikor lekapcsolták akkor álltak, míg újra mozdonyt nem kaptak. Így is jó mélyre be tudtak menni Ausztriába, Unzmarktba, azon a vonalon túl, ahol később már az angolok foglalták el a területet. 

- Ez a menekülő családi csoport tízfős volt, ebből hat gyerek. Enni kellett adni nekünk. Fogalmam nincs, hogy tudta ezt anyu megoldani – idézte fel Gráf Gábor. - Mikor 1945-ben kitört a béke, anyu ragaszkodott ahhoz, hogy Burgba kell visszamenni, mert apuval ott fog találkozni. Öten visszajöttünk: a nagymama, anyu meg a három gyerek. Imrét még cipelték karon, mi a nővéremmel, az ötéves Jutkával gyalog jöttünk. Mikor megközelítettük az orosz zónát, kaptunk dögcédulát a nyakunkba, talán csak a csecsemő Imrének nem volt. Emlékszem, ahogy gyalogoltunk az erdőkben. Locsmándra érkeztünk meg, ott már voltak rokonok. A Vashegyen fent találkozott anyu meg apu, nagyon örültünk. 

Gráf Ernő hétszer szökött meg a fogságból, mire nyolcadszorra sikerült

- Nem volt egyszerű, míg apu is odaért, mert hétszer szökött meg, míg Burgba igyekezett, és mindig megfogták, elkapták az oroszok. Mivel térkép volt nála, kémnek gondolták. De leleményes volt, és erős elhatározása volt, úgyhogy nyolcadszor sikeresen megszökött az oroszok fogságából. Még a jegygyűrűjét is magával tudta hozni, erre büszke volt. A hátizsákja sarkbába tette bele, és amikor ellenőrizték és ki kellett rázni a zsákot, mindig megfogta a gyűrűt, úgy rázta meg, hogy az nem esett ki. Anyu is megőrizte a gyűrűjét.

Szigeti Magda azért kezdte festeni a gyermekeit, mert nem volt fényképezőgépük

- 1946-47-48-ban a határ szabad volt, lehetett idemenni, odamenni. Apu Vaskeresztesre járt tanítani. Anyu velünk volt a dombon, ő nem tanított. Egyszer csak jött a hír, hogy lezárják a határt, és akkor úgy döntöttek, Magyarországon maradunk. Átjöttünk Burgból. Aput Vépre helyezték. Anyu ott kezdett el festeni. Nem volt fényképezőgépünk, anyu meg akart örökíteni minket, gyerekeket. Ahogy nőttünk, különböző életkorunkban is lefestett minket. Tíz évig, 1955-ig éltünk Vépen.

Vépre, majd Jákra költöztek

- Vépen a szüleim nagyon aktívak voltak. Apu kántortanító volt, a templomban is orgonált. 1949-ig ez megengedett volt. Utána állandóan zaklatták őket. A szüleim nagyon vallásosak voltak. Megfogadták, hogy ha a háború után újra találkoznak, mindennap templomba járnak, imádkoznak, rózsafüzért mondanak. A rendőrség állandóan zaklatta őket. 1955-ben addig fajult a dolog, hogy Vépről elhelyezték aput Szalafőre. El is ment, de aztán visszajött, hogy inkább elmegy vagont rakni, de nem jár el oda. Jákra helyezték, kaptunk ott egy szolgálati lakást, a nyolcadikat már ott fejeztem be. 1956-ban az iskolaigazgatót el akarta tenni láb alól a jáki ellenzék. Odamentek az ablaka alá, és kiabáltak, meg zörgették az ajtót, hogy „fölakasztunk”. 

Rejtegették az igazgatót, aki nekik adta a szolgálati lakást

- Az igazgató a templomot megkerülve eljött hozzánk, három napig mi bújtattuk a nép haragja elől. Aztán jött november 4., akkor már az igazgató mehetett újra szabadon. El is költözött Jákról. Mikor elment, azt mondta nekünk, hogy költözzünk be az igazgatói szolgálati lakásba, ami az iskola mellé volt építve. 1959-ig voltunk Jákon. 

A festőművész és gyermekei végül Szombathelyre költöztek

Onnan Szombathelyre költözött a család. Gráf Ernő magyar szakos tanár volt, a Dózsa utcai iskolában tanított. G. Szigeti Magda a Zrínyi iskolában, az alsó tagozatban volt tanítónő, osztályfőnök, a felső tagozatban rajzot tanított, a Derkovics Képzőművészeti Körbe és művésztelepekre járt, hogy tovább képezze magát. Tájképeket festett, majd áttért az absztraktra. Életrajzában leírja, hogy a festési státus keresése önmagában is útkeresés volt. Emellett német nyelvű könyveket fordított le a maga számára. 1956 után kapott engedélyt, minden évben egyszer meglátogathatta az Ausztriában élő édesanyját és öccsét, Bécsben vásárolt egyebek közt asztrológiai kézikönyvet, természetgyógyászati kötetet Hildegardtól, könyvet a Mária jelenésekről, füzetet Bertha Dudde-tól. Szigeti Magda, aki mindig is mélyen vallásos volt, akkor úgy érezte, hogy megtalálta Isten vezetését.