Már azt hittük, nem jön - a gencsi Szentkútnál találkoztunk vele

Hát itt van, benézett, megjött mégis. Elmélázó, napfénnyel cirógató. Halk és reményteli. Ősz. Unger Tamás szerdán a gencsi Szentkút környékén találkozott vele.

Pedig már azt hittük, nem jön. Elhagyott minket végképp, elijesztette, elvette a kedvét a klímaváltozás (érti-e ezt a furcsa, sokszor kiejtett szót). De betoppant mégis. Nem is toppant. És most nem is beszökött. Puha léptekkel, észrevétlenül benézett, és reméljük, elidőzik nálunk egy kicsit.

Bíznia kell a költőkben, akik szavakból teremtik meg a valóságot – és a jó versekben megbújó valóság mindig igaz. Itt van az ősz, itt van újra – tudjuk, persze, Petőfi írta, de annyira a miénk, annyira mindannyiunké, hogy azoknak a véráramában is benne lüktet, akik már régen elfeledkeztek Petőfiről. Kiülök a dombtetőre, innan nézek szerteszét, s hallgatom a fák lehulló levelének lágy neszét. Ezt nem lehet elégszer kimondani, annyira szép. Meditáció. Hallgatom a fák lehulló levelének lágy neszét. Ez a lágy nesz hallatszik Unger Tamás felvételein. Szerdán délután, a gencsapáti Szentkút környékén történt, hogy összetalálkoztak: a fotóriporter és az ősz. Íme: a szépség. Az őz megáll, figyel.