Itt ringatja rég az álom - Szendi Péter fotóriporter az eltűnt idő nyomában a szenttamási temetőben

A temetők (a régészek tudják ezt a legjobban) mindig az életről és a történelemről beszélnek. De nem is kell régésznek lennünk, hogy belássuk. Az a tény, hogy Püspökmolnárinak több temetője van, máris arra enged következtetni, hogy több településből jött létre a mai község. És tényleg: a mai Püspökmolnári helyén egykor három kicsi falu létezett,  Molnári, Püspöki és Szenttamás. Az egyik egy nagybirtokos tulajdona, a másik a püspökségé, a harmadikban szegény kisnemesek éltek. Természetesen mindhárom falunak önálló temetője volt.

Sajgás és derű
Szendi Péter, a Vas Népe fotóriportere az aranyló októberi, estébe készülődő kedd délutánon a hajdani Szenttamás temetőjében fedezte föl azt a semmi mással össze nem téveszthető, szívet-lelket megnyitó, különös messzeségeket megsejtető, sajgással és derűvel kevert nyugalmat és békét, amely kizárólag a temetők sajátja. Bármely évszakban, de főleg ősszel. 

"Tudtam, hogy itt ringatja rég az álom"
Érdekes, hogy a gyönyörűséges „temetői” Áprily Lajos-vers – Tavasz a házsongárdi temetőben – mégis tavaszt idéz. Talán pont az egymást föltételező elmúlás és élet összefűzése, megszüntethetetlen kapcsolata a tét. „ (...) Én tört kövön és porladó kereszten / Aletta van der Maet nevét kerestem. / Tudtam, hogy itt ringatja rég az álom, / s tudtam, elmúlt nevét már nem találom./ De a vasárnap délutáni csendben / nagyon dalolt a név zenéje bennem. / S amíg dalolt, a századokba néztem (...)” 
Fa, kő, inda, gyökérzet, ég, föld, szó, a szó zenéje. És a kép, amely egyetlen mozdulatba sűríti az egylényegű pillanatot és öröklétet.