Hét év, 89 meccs után távozott a női válogatott éléről – Markó Edinával beszélgettünk

A leköszönő, szombathelyi születésű szövetségi kapitány 2014. március 7-én, a horvátországi Isztria Kupán dirigálta először a női A válogatottat, utolsó mérkőzése, a 2020. december 1-jei, Izland elleni Európa-bajnoki selejtező volt. Ezen idő alatt két-két Európa-bajnoki és világbajnoki selejtezősorozatban irányította a válogatottat. Kizárólag Baróti Lajos (117) ült Markó Edinánál (89) több alkalommal labdarúgó A válogatott kispadján, előbbi anno a férfiválogatott szövetségi kapitánya volt.

A magyar női válogatott a legutóbbi Európa-bajnoki selejtezősorozat F csoportjában Svédország, Izland, Szlovákia mögött és Lettország előtt a negyedik helyen végzett.

A magyarok nyolc mérkőzésen két győzelmet, egy döntetlent és öt vereséget gyűjtöttek be, kilenc pont állt a nevük mellett. A sorozat végén Markó Edina lemondott posztjáról.

– Markó Edina elhivatott, lelkiismeretes munkát végzett szövetségi kapitányként – mondta Török Gábor, az MLSZ női bizottságának szombathelyi származású elnöke. – A legfontosabb elvárás az volt vele szemben, hogy folyamatosan építse be a feltörekvő fiatalokat a válogatottba: ha valaki megnézi a mai csapatot, nagyon sok poszton olyanok játszanak már, akiknek Edina szavazott először bizalmat. Lemondását sajnálattal, de megértéssel vettük tudomásul. Biztos vagyok abban, hogy nélküle a jövőben sem képzelhető el a magyar női labdarúgás. Utódjáról hamarosan dönt majd a szövetség.

A szakmai irányításban kiemelt szerepe van a stabilitásnak, szeretnénk ismét hosszú távra megtalálni a megfelelő szakembert.

– A legutóbbi sorozatban a realitás a harmadik-negyedik hely volt, szerettünk volna minimum a harmadik pozícióban zárni – mondta Markó Edina. – Tudtuk, hogy egyenes ágon nincs esélyünk kijutni, Svédország kiemelkedett a csoportból. A hat legjobb csoportmásodik játszhatott pótselejtezőt az Európa-bajnokságért, ehhez nekünk bravúr kellett volna, megpróbáltuk elérni – sajnos nem sikerült. Az első meccsen Izlandon a 4-1-es vereség ellenére 65 percen keresztül helytálltunk, addig 1-1 volt az eredmény. Svédország ellen idegenben nem volt esélyünk, a hazai meccs nagy részében partnerek voltunk, aztán kijött a tudásbeli különbség.

Lettország sem itthon, sem idegenben nem jelentett problémát. A szlovákiai meccsel elégedett lehettem, egyenlő erők küzdelmét hozta a találkozó, kihagytuk a helyzeteinket, így meg kellett elégednünk az egyébként nem rossz döntetlennel. A hazai mérkőzésen sérülések és a koronavírus miatt az előrejátékban hiányoztak a játékosok, többen formán kívül voltak még a betegségük után – 2-1-re kikaptunk. Az utolsó, Izland elleni találkozón ugyan 1-0-ra alulmaradtunk, de nem tehetek szemrehányást a játékosoknak, rengeteg problémával kellett megküzdenünk. Vági Mártonnal, az MLSZ főtitkárával a sorozat előtt abban állapodtam meg, hogy a világranglistán mögöttünk álló csapatokat meg kell előznünk és a második helyre esélyünk kell hogy legyen.

Mivel ezek nem valósultak meg, úgy éreztem tisztességesnek, hogy lemondok. Döntésem nem máról holnapra született meg, hónapok óta érlelődött bennem. Nem szoktam a statisztikákat böngészni, de 45%-os teljesítményt produkáltam a válogatottal – szerintem ez jó eredmény, főleg annak fényében, hogy ezt a kiegyensúlyozott teljesítményt közel hét éven keresztül kellett fenntartani. Hogy mire vagyok a legbüszkébb? A 2016-os oroszországi Európa-bajnoki selejtező volt a csúcs, megmutattuk oroszlánkörmeinket, 3-1-re vezettünk, a hazaiak a hajrában egyenlítettek – ha nyerünk, pótselejtezőt játszhattunk volna.

De a hét év alatt számos olyan csapatot győztünk le, amelyek megelőztek bennünket a világranglistán, például Írországot, Walest, Csehországot, Ukrajnát, Lengyelországot, Romániát. Kapitányságom időszaka alatt generációváltáson esett át a válogatott, olyan meghatározó játékosok köszöntek el tőlünk, mint Pádár Anita, Hummel-Smuczer Angéla, Tálosi Szabina, Tóth Alexandra vagy Szarvas Alexandra. Helyükre pedig fiatalok léptek.

A válogatotton kívül – a szövetséggel karöltve – igyekeztem a női futball egészét segíteni. Megalkottuk a Magyar Női Labdarúgás Napját, kialakítottuk az U15-ös válogatottat, szakmai előadásokat, fórumokat tartottunk a kluboknak. Sikerült egy nagyon tudatos, sporttudománnyal megtámogatott rendszert felépíteni a válogatottaknál. Ami a jövőmet illeti, lehettem volna osztrák szövetségi kapitány, de nem érdekelt a felkérés, csak a magyar labdarúgásért akarok dolgozni. Vannak elképzeléseim, meglátjuk, mit hoz a jövő.