Ifj. Veréb Istvánnak a párizsi olimpia már nincs a tervei között – A HVSE birkózójával beszélgettünk

Ifj. Veréb Istvánt ötéves korában vitte le édesapja, nevelőedzője, Veréb István a terembe, tehát már 29 éve szövi át a mindennapjait a birkózás. 2008-tól állandó szereplője a felnőtt világversenyeknek, egy világbajnoki és három Euró­pa-bajnoki bronzot is őriz a gyűjteményében. Két olimpián (2008, 2016) szerepelt, az idei, tokióira nem jutott ki.

– Persze, követtem az olimpiai versenyeket, nagyon örülök, hogy a kötöttfogásúak nagyon jól szerepeltek, megérdemelték. Összességében a birkózásban nagy meglepetések nem születtek, talán csak szabadfogásban, Ligeti Dani súlyában, a 125 kilóban az amerikai győzelme volt az. Jól tippeltem az olimpia előtt a 86 kilóban: az amerikai Taylor lett az olimpiai bajnok, az iráni Yazdani Charati a második, az orosz Naifomov az egyik harmadik. A másik bronzérmes, a San Marinó-i Amine sikere sem meglepetés, neki is vannak már korábbról is világversenyes érmei. Ahogy máskor is, több hasonló tudású birkózó lemaradt a dobogóról. Nagyon sűrű nálunk, a 86 kiló­ban a mezőny. Szerettem volna ott lenni Tokióban, fájt a szívem, hogy amiért annyit edzettünk, most nem sikerült.

Az olimpiai felkészülés messze nem volt felhőtlen Veréb István számára. 2020 szeptemberében további öt szabadfogásúval együtt „tiszteletlenség” miatt felfüggesztették válogatott-tagságát, nem vehettek részt az edzőtáborokban, nem nevezték őket nemzetközi versenyekre. A Haladás birkózója csak öt hónap után, februárban csatlakozhatott újra a válogatotthoz.

– Igen, biztosan sokat számított az az öt hónap, amíg nem tudtam úgy edzeni, ahogy kellett volna. De ami megtörtént, megtörtént, annak örülök, hogy még időben sikerült tisztázni a dolgokat. Jó lenne, ha a pályafutásomról nem ez a „csodálatos” eset maradna meg a birkózást szeretők körében. Utána már ez nem foglalkoztatott, szerettem volna kijutni az olimpiára, abban az időszakban rászenteltem mindent, hogy sike- rüljön. Ha még edzhettem volna öt hónapot, akár kül- földön, akkor sem biztos, hogy sikerült volna a kvalifikáció, mert olyan erős a mezőny. Én meg már nem tartozom a fiatal versenyzők közé, sőt majdhogynem az egyik legidősebb vagyok, októberben 34 éves leszek. Szóval így is, úgy is nehéz lett volna. Hála isten, két olimpián sikerült birkóznom. A 2024-es párizsi játékokban már nem gondolkodom.

Veréb „Jimmy” bepillantást engedett a terveibe is.

– Sajnos a testem már nem mindig akarja, amit a lelkem, meg a szívem, én meg nem szeretnék magamból karikatúrát csinálni. Elértem egy színvonalat a birkózásban, szerintem a kvalifikáción meg is közelítettem, amit tudok. Azt gondolom, hogy ez az év nekem az utolsó. Ötéves koromtól birkózom, kaptak a csontjaim rendesen. Most még próbálok edzésben maradni, meglátjuk, hogy az októberi világbajnokságon indulok-e vagy sem. Azt még beterveztem. De semmiképpen sem a 86 kilóban; előfordulhat, hogy a 92 kilóban egy jó vb-vel vonulhatnék vissza. A birkózósporttól viszont, ami eddig az életem nagy részét meghatározta, azután sem akarok elszakadni.

A szőnyegen nőttem fel, biztos, hogy később is lejárok majd edzeni, és szeretném azt a tudást, amit megszereztem, továbbadni edzőként, vagy más formában. Ha nem jövőre, akkor majd később, ahogy az élet hozza. Már évek óta működik egy takarítással foglalkozó vállalkozásom, annak az útját egyengetem – szólt a „civil” létről is. A család nagyon jól van, a lányom hamarosan négyéves lesz. Mellette látom, hogy megy az idő. A 2017-es Eb-nél, ami nekem olyan, mintha most lett volna, még nem született meg. Aztán már lassan az ovival is végez. Ő még nagyon szeretné, hogy birkózzak. Mindig megígérek neki valamilyen versenyt, ahol megnézhet. Most már vele is meg kell tárgyalnom, hogy apának a teste már nem biztos, hogy hosszú ideig bírja a versenyzést.