Kosárlabda

2024.05.12. 08:52

Kocsis Tamás: nem ilyen szezont álmodtunk

Sütő Dániel

Fotó: Szendi Péter

Mint arról korábban beszámoltunk, az Egis Körmend NB I.-es kosárlabda-csapata 83-76-ra verte a vendég Kaposvárt, ezzel kivívta a bentmaradást az élvonalban. Kocsis Tamás elmondta, többen sérülten válalták a játékot, jövőbeli pályafutásukat kockáztatva.  

Kocsis Tamás: - Nagyon fontos győzelem volt ez a számunkra, hiszen kiharcoltuk a bent maradást az élvonalban. Nem ilyen szezont álmodtunk a bajnokság kezdetekor, de most ennek is örülünk. Többen ma is sérülten vállalták a játékot, kockáztatva a további pályafutásukat. A szurkolóinkról pedig csak a legnagyobb tisztelettel szólhatok, ma is tolták derekasan a csapat szekerét.

Dalibor Damjanovic: - Tudtuk, hogy ez egy nagyon kemény küzdelem lesz, hiszen ebben a hangulatban nehéz koncentráltan játszani. Jól kezdtük a mérkőzést, aztán a Körmend agresszív védekezését már nehezen tudtuk feltörni. Az ötös poszton Koprivica korai kipontozódásával jelentős hátrányba kerültünk. Bízom abban, hogy Kecskeméten nyerni tudunk.


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában