Jól sikerült

2024.06.21. 14:47

Két nap, négy nemzet, 80 meccs, 140 bunyós Kőszegen

Idén már a 15. Jurisics Kupát és a 6. Mozdulj Kőszeget rendezte meg a város Fő terén a Fitt-Box Ökölvívó Egyesület.

Tóth Gábor

Hámori Luca és Varsányi Áron a ringben

Fotó: VN/Fitt-Box Ökölvívó Egyesület

A Mozdulj Kőszeg programon az első magyar női ökölvívó olimpikon, Hámori Luca volt a, ,testnevelő tanár.” A város tanintézményeinek több száz diákja sportolt együtt Lucával.

A 15. Jurisics Kupa nemzetközi ökölvívótorna két napig tartott– négy nemzet 140 versenyzője lépett kötelek közé, 80 mérkőzést láthattak a sportág kedvelői. A kőszegi Fitt-Box Ökölvívó Egyesület a szombatbelyi Skorpió Box Clubbal közösen 19 főt indított. Az első nap legharcosabb versenyzőjének Varga Roland tanítványát, Fritz Gergőt választotta a zsűri. Míg a legjobb hazai bunyósnak járó Nemes Emil-díjat Gombai Dominik érdemelte ki kimagasló teljesítményéért.

– Jól sikerült a rendezvényünk, sportolóink jól teljesítettek, ráadásul sikerült még több rutint szerezniük a következő nagy versenyek előtt – a hibákat pedig javítjuk! A nyáron sűrű program vár ránk: egy olimpia, egy Európa-bajnokság, és több nemzetközi verseny. Majd a saját rendezésű 16. Ostrom Kupa. A sport mellett az idei versenyeinken is a jótékonyságé a főszerep. Örömmel tölt el minket, hogy a Jurisics Kupán hat beteg kisgyereknek 230 ezer forintot gyűjtöttünk össze – összegzett Varsányi Áron főszervező, a Fitt-Box vezetőedzője.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában