Közgyűlés

2024.06.13. 15:38

Új elnök Celldömölkön

Pum András

Forrás: Giczi Sándor

 2019.május 21.-én választott meg a közgyűlés elnöknek, úgy gondolom, hogy elég tartalmas időszakon vagyunk túl - mondta Gasztonyi Csaba. - Infrastrukturálisan sok beruházásunk volt, asztalitenisz csarnokot építettünk közösen az asztalitenisz szövetséggel az önkormányzattal, az öltöző rendszer, vendégszállások átadása, a nézőtér lefedése,, mindkét pálya villany világítást kapott, a Swietelsky Arénában is fejlesztések voltak, megtörtént a sötétítés és a parketta felújítás is. Ezek mellett ment a sportélet is. Öt év alatt több bajnoki címet is elértünk az asztaliteniszban és a labdarúgásban. Sajnos a foci nem tudott az NB III.-ba feljutni, mert anyagilag nem tudtuk elérni azt a szintet, amit az a bajnokság megkövetel. A kézisek, a kosarasok is szép sikereket értek el ebben az öt évben.  Sajnos ez elég alacsonyak a mérkőzések látogatottsága, nem lehet összehasonlítani az Antók időkkel, más világ volt és mások a körülmények is. Az új vezetőségnek ennek érdekében is kell tenniie, hogy többen látogassák a mérkőzéseket, mert a nézői jegybevételek is forrást jelentenek. És végül szeretném megköszönni a munkatársaim munkáját, a polgármester úr és az önkormányzat hathatós támogatásukat, hiszen nélkülük nem tudtuk volna talpon maradni, ebben a nehéz időszakban.

Szeretném minél jobban, minél eredményesebben vezetni a klubot - szögezte le Hencz Kornél. - Én itt kezdtem a sportolói pályafutásomat 1982-ben majd később a Haladásnál folytattam. A megtisztelő felkérésnek maximálisan szeretnék eleget tenni, igyekszem minden tudásomat hasznosítani az egyesület érdekében. Nem szoktam ígérgetni, nagy dolgokat belengetni, ez nem az én stílusom, de az eddigi sportvezetői multam úgy a súlyemelésnél, mint a sportlövészetnél, arra jogosít fel, hogy tudom ezt a feladatot is jól fogom ellátni.  A sport sosem volt könnyű, mi csak technikai feltételeket, az anyagi lehetőségeket, hátteret tudjuk biztosítani. Versenyezni, eredményeket elérni a sportolók tudnak elérni. Mi vezetők természetesen maximálisan támogatjuk őket. Anyagilag nagy kihívás, hiszen a TAO feltöltés is most változott meg ezzel kapcsolatosan, igyekszem minél több új szponzort felkeresni, bevonni az egyesület felé, ami nem lesz könnyű feladat. Úgy látom, hogy ezek a pénzek nem mindig egyenletesen vannak elosztva. Feladat adott előttem és az új vezetőség előtt!

A CVSE elnöksége. Alelnökök: Gasztonyi Csaba és Lórántfy Tibor. Elnökségi tagok: Benkő Bence (tenisz), Csói Gábor (kosárlabda), Czupor Attila (sakk), Hencz Péter (fallabda), Iván Csaba (asztalitenisz), Lendvai Gábor (labdarúgás), Szomorkovics Lilla (kézilabda), Szarkali Dezső (tekvandó). 

 

 

 

 

 


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában