Tehetség

2024.09.08. 15:30

Egy ifjú kosaras útja Szentpéterfától Rómáig

Az ifjú Szabó-Haklits Márk neve kosaras berkekben már évek óta ismert – pedig még csak 13 éves. A kivételes tehetséggel – és sok-sok szorgalommal – megáldott szentpéterfai fiút leigazolta Európa egyik legmagasabban jegyzett utánpótlásképző központja, az olasz, római központtal működő Stella Azzurra Basketball Academy!

Tóth Gábor

Szabó-Haklits Márk lendületben

Forrás: Fotó: VN/Szabó László

Szabó-Haklits Márk a Szentpéterfai Horvát-Magyar Kétnyelvű Nemzetiségi Általános Iskola tanulója – de már évek óta egyéni tanrend alapján tanul. Ami nem véletlen, ugyanis az elmúlt két évben a pécsi Rátgéber Kosárlabda Akadémia sportolója volt, korábban pedig a zalaegerszegi RICSILLA Sport kosárlabda utánpótlásnevelő sportszervezet kötelékében ismerkedett a sportág alapjaival. Hogyan is vezetett Márk útja Szentpéterfáról indulva Zalaegerszegen, majd Pécsen keresztül Rómáig?

Forrás: VN

– Az egész családunk a kosárlabda szerelmes, természetes, hogy Márkot is megfertőzte a sportág – utalt a kezdetekre Szabó László, Márk édesapja. – Magam gyakorló edző vagyok, a feleségem pedig NB I/B-ben is kosarazott, manapság pedig szintén edzőként, testnevelőként dolgozik. Márkkal egészen kicsi kora óta egyéni képzéseket végeztünk, és úgy hét-nyolc éves korában már világosan látszott, hogy van érzéke a sportághoz, tehetséges, és a szorgalmára, a hozzáállására is lehet építeni. Kilenc évesen már az U11-esek között játszott – egy azóta eltörölt szabály miatt korábban nem lehetett igazolt játékos. A zalaegerszegi Ricsilla egy családias műhely, kiváló edzőkkel, jó koncepcióval – ahol egyébként a feleségem, Zsuzska is tagja az edzői csapatnak. Vagyis szem előtt volt a fiúnk. Rengeteg országos tornán vettünk részt. Fiatalabbként is rendre kitűnt a mezőnyből, rengeteg egyéni díjat zsebelt be. Megérett a következő lépcsőfokra, a Rátgéber Akadémiára – a pécsi műhelyt a remek nemzetközi kapcsolati miatt választottuk, így rengeteg nemzetközi tornára is eljutott. Amelyeken szintén rendre kiemelkedően teljesített. Ekkor már érkeztek felénk hazai, nemzetközi megkeresések. De nem akartunk kapkodni, nem akartunk kihagyni egyetlen lépcsőfokot sem. Az idén például a Rátgéber korosztályos bajnokságot nyert, ráadásul a korosztályos Bajnokok Ligáját, vagyis az Europen Youth Basketball League küzdelmeit is behúzta a pécsi alakulat – utóbbi sorozat négyes döntőjében Márkot lett a torna legértékesebb játékosa. Kellettek ezek a meccsek, kellett ez a kihívás Márknak!

– Közben már a Honvéd és a Debrecen is nagyon érdeklődött, mindkét intézményt meg is néztük. De Stella Azzurra is kitartónak bizonyult, ahány nemzetközi tornán találkoztunk az intézmény vezetőjével, mindig győzködött minket, hogy utazzunk ki Rómába, legalább nézzük meg az akadémiát – folytatta Szabó László. – Végül beadtuk a derekunkat – elmentünk, megnéztük, és rögtön tudtuk, hogy ez a tökéletes következő lépcsőfok Márk számára. Márkot a római egyesület kivásárolta a Rátgéber Akadémiától,  4+1 évre szóló szerződést írtunk alá, ösztöndíjat kap – minden szolgáltatás, így például a tanulás, a lakhatás, az étkezés ingyenes a számára. Ezt nem sokan mondhatják el magukról – a legtöbben ugyanis fizetnek azért, hogy a római akadémia sportolói lehessenek. Az akadémia általában amerikai egyetemekre irányítja a középiskolát kinövő növendékeit, vagy európai topcsapatokhoz közvetíti ki a fiatalokat. De ez még a jövő zenéje. Egyelőre az a lényeg, hogy Márk állja meg a helyét. Nem is a kosárlabdára gondolok – nagyobb kihívás lesz számára az új környezet, az új kultúra, az új nyelv, és hogy csak magára számíthat. Igaz, a Stella Azzurra gáláns szerződést kötött velünk, többek között bizonyos időközönkét meglátogathatjuk a fiúnkat – az utazást, a szállást a római klub fizeti. Márk jövő márciusban tölti be a 14. életévét – az olasz bajnokságban az U15-ös korosztályban, míg nemzetközi mérkőzéseken az U16-os csapatban számítanak rá.

– Tudatosan készültünk arra, hogy Márk egyszer a profivá válás útjára lépjen – ez most megtörtént. Márk fokozatosan távolodott a szülői háztól, először csak Zalaegerszeg, aztán Pécs  következett, végül Róma. Leült a család, átbeszéltük a dolgot, Márkra bíztuk a döntést – maradhatott volna a Rátgéber Akadémiám is. De ő Rómát választotta – és roppant motivált. Szentpéterfán horvát és német nyelvet tanult, két éve magántanárnál már angolt is, fél éve pedig intenzíven foglalkozik az olasz nyelvvel – nagyszerű nyelvérzéke van, ráadásul szorgalmas. Az átalános iskolát magántanulóként Szentpéterfán fejezi be, de Rómában már járni fog a gimnáziumi előkészítőbe. Kemény időszak vár rá, de pontosan tudja, hogy áldozatok nélkül nem lehet valaki sikeres, profi sportoló. Nehezen engedjük az útjára – de nem állhatunk az álmai útjába! – zárta szavait Szabó László.

A szentpéterfai Szabó-Haklits házaspárnak még két fia van: a nyolc éves Patrik már a Rátgéber Akadémia képzéseit látogatja, mellette a Szentpéterfával szomszédos osztrák településen, Eberauban futballozik (innen indult „hódító útjára” Szentpéterfa híres szülötte, a Ferencváros kétszeres NB I.-es gólkirálya, magyar válogatott futballistája, Varga Barnabás is...), míg a 11 éves Benett az egerszegi Ricsilla kosarasa. Elképzelhető, hogy lapunk a jövőben beszámolhat még figyelemre méltó igazolásokról Szentpéterfán... Érdekesség továbbá, hogy Szabó-Haklits Márk nagybátyja az a Haklits András, aki 11-szeres horvát bajnok kalapácsvető, horvát színekben részt vehetett négy világ- és négy Európa-bajnokságon, illetve öt olimpiai játékokon – négy nyárin és bobosként (!) egy télin is –, nem mellesleg sokszoros amerikai egyetemi bajnok kalapácsvető.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában