Kosárlabda

2024.09.05. 17:00

Kupával emlékeznek Csák Tamásra

Három napon keresztül, az I. Csák Tamás Nemzetközi U20-as Emléktornával tisztelegnek az Egis Körmend két évvel ezelőtt elhunyt emblematikus munkatársa előtt.

Sütő Dániel

Csák Tamás két évvel ezelőtti vártalan halálhíre alapjaiban rengette meg a körmendi sportéletet. 52. évében tragikus hirtelenséggel hagyta itt e földi életet. Tamás már a 90-es évek elején ott volt a csapat mellett, intézte a klub ügyeit, a játékosok ügyes-bajos dolgait. Amerre a csapattal járt barátokat szerzett szerte az országban. Mindenkinek segített, amiben tudott, mindenkihez volt egy jó szava. Önkormányzati képviselőként több cikluson keresztül dolgozott nem csak a kosárlabda csapatért, hanem Körmendért.

Schmera Gergő az Egis Körmend erőssége lehet 
Forrás: Egis Körmend


Emlékére egy tornát hoztak létre, az I. Csák Tamás Nemzetközi Emléktornát. Az esményen két csoportban  hat csapat vesz részt. Az „A” jelű trióban a Falco U19-es gárdája, az Egis Körmend és a BSC Bratislava együttese szerepel A „B”-ben pedig a Zalaegerszeg, a Domzale és a Falco U21-es csapata kapott helyet. 
Csütörtökön délután az A csoportból a körmendi és szombathelyi fiatalok csaptak össze először, majd a ZTE és a Domzale utánpótláscsapatai mérkőztek meg, a találkozók lapzártánk után értek véget. Pénteken 11.30-tól Egis Körmend–Bratislava, 13.30-tól Domzale–Falco U21, 17.30-tól Falco U19–Bratislava, 19.30-tól pedig ZTE–Falco U21 mérkőzéseket rendeznek. A torna az utolsó napon a helyosztókkal zárul. SD

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában